Végleges: Bécsbe költözik a CEU

Miután a magyar felsőoktatási törvény Lex CEU-ként elhíresült módosítása értelmében a CEU januártól nem vehet fel új diákokat, az egyetem a mai napon kénytelen bejelenteni: minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében – olvasható a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) hétfői közleményében. Mint írták, döntésüket azért ma hozzák nyilvánosságra, hogy időben tudjanak hallgatókat toborozni a következő tanévre.

“Az elmúlt 20 hónap során a CEU mindent megtett, hogy megfeleljen a magyar törvényeknek. Felsőoktatási képzést indítottunk az Egyesült Államokban, amelyet az amerikai hatóságok regisztráltak és jóváhagytak. Ennek ellenére a magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni azt a megállapodást, amelyet több mint egy évvel ezelőtt véglegesítettek New York Állammal, és amely hosszú távon elismerné és biztosítaná a CEU budapesti működését”

– olvasható a közleményben. Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora úgy fogalmazott: „a CEU-t kiszorították”. – Ez példátlan. Egy amerikai intézményt kiszorítanak egy NATO-szö- vetséges országból. Egy európai intézményt elűznek az Európai Unió egyik tagállamából – közölte a rektor. Hangsúlyozta: a kormányzati döntések semmilyen összefüggésben nem állnak az egyetemen folyó szakmai munkával. A CEU oktatásának színvonalát az Egyesült Államok oktatási szervei és a Magyar Akkreditációs Bizottság is elismerte.

– Egy elismert egyetem önkényes elűzése az akadémiai szabadság súlyos megsértése. Ez egy sötét nap Európának, és sötét nap Magyarországnak is. Méltánytalanul járt el a kormány a saját állampolgáraival, a CEU-n dolgozó és tanuló több száz magyar állampolgárral, több ezer magyar CEU-s öregdiákkal és családjaikkal szemben – vélekedett Ignatieff.

A közlemény szerint az egyetem megőrzi magyar egyetemi akkreditációját, és arra törekszik, hogy a jövőben is folytasson tanítási és kutatási tevékenységet Budapesten.

Hozzátették: hálásan köszönik a sok támogató gesztust. „Ugyanakkor mély szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy a magyar kormány figyelmen kívül hagyta az Egyesült Államok Kongresszusának, New York Állam kormányzójának, a Velencei Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, a világ vezető egyetemeinek, két tucat Nobel-díjasnak, és mindenekelőtt annak a sok ezer magyar állampolgárnak a véleményét, akik békés demonstrációkon fejezték ki, hogy szabad országra, szabad egyetemre vágynak – írták.

A CEU amerikai akkreditációjú programjait az osztrák hatóságok már regisztrálták. Az Egyetem minden új diákját Bécsben fogadja 2019 szeptemberében. A már felvett hallgatók Budapesten folytatják tanulmányaikat.

– Bécs városa és az osztrák szövetségi kormány elkötelezett az akadémiai szabadság és kutatás mellett, és tárt karokkal fogad bennünket. Miközben el vagyunk keseredve, hogy elhagyni kényszerülünk Budapestet, örülünk, hogy hallgatóink egy másik nagyszerű közép-európai városban tanulhatnak majd – tette hozzá Leon Botstein, a CEU Kuratóriumának elnöke.

A CEU az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon akkreditált felsőoktatási intéz- mény, amely 1200 hallgatónak nyújt mester- és doktori képzéseket a bölcsészettudományok, a társadalomtudományok, a közgazdaságtudomány, a jog, a hálózati- és kognitív tudomány területén. Az egyetem 770 főt alkalmaz, és évi 8 milliárd forinttal járul hozzá a magyar gaz- dasághoz adók, nyugdíj-, és egészségügyi járulékok, valamint beszállítói kifizetések révén. Közép-Európa legsikeresebb felsőoktatási intézményeként a 2018-2026 közötti időszakra az egyetem 19 millió eurónyi támogatást nyert el az Európai Unió kutatási versenypályázatain.

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.