Kósa mennyit kapott ezért?

Rabszolgatörvénynek nevezte az MSZP frakcióvezető-helyettese a munka törvénykönyvének munkaidő-szervezéssel összefüggő módosítását, a Párbeszéd országgyűlési képviselője pedig úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy a Fidesz a német ipart szolgálja ki és nem a magyar munkavállalók érdekeit.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) hétfői sajtótájékoztatóján arra várt választ: mely cégek lobbiztak a túlórakeret növeléséért, amelynek elfogadását 2017-ben egyszer már sikerült megakadályozni. Véletlen-e, hogy éppen Kósa Lajos (Fidesz) nyújtja be a javaslatot azután, hogy kiderült, az egykor általa vezetett városba, Debrecenben költözik a BMW-gyár?  „Kósa Lajos mennyi pénzt kapott ezért?” – sorolta kérdéseit, és kifogásolta, hogy a vállalkozás- fejlesztési bizottság ülésén sem Kósa, sem frakciótársa, a javaslatot szintén jegyző szintén fideszes Szatmáry Kristóf nem jelent meg, hogy válaszoljon a kérdésekre.

A kormány a családok évéről kommunikál – emlékeztetett –, és a kabinet arra vár választ az emberektől, hogy egy gyermeknek joga van-e az édesanyjához és az édesapjához, miközben a vitatott javaslat szerinte elveszi a gyermekektől a szüleiket.

Tordai Bence (Párbeszéd) a tájékoztatón kijelentette: 2012 óta folyamatosan rontják a magyar munkavállalók jogait, a szakszervezetek alkupozícióját. „Az 1 százalék érdekeit képviselik a 99 százalékkal szemben” – fogalmazott.

Eközben az elmúlt öt évben az évenkénti munkahelyi balesetek száma 17 ezerről 23 ezerre emelkedett, romlanak a munkakörülmények, a dolgozókat egyre inkább kizsigerelik, az emberek egyre fáradtabbak, betegebbek. Minderre pedig az a válasz, hogy a 250 órás túlmunkaidő keretet 400-ra emelik – sérelmezte.  Hangsúlyozta: a rabszolgatörvényt vissza kell vonni, és inkább csökkenteni kellene a munkaidőt.

(Forrás: 168 óra)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.