A kormány újabb szemét ügye

Mindenki hozza az el a szemetét az Országház elé – biztatta az embereket Szaniszló Sándor. Ha csak a budapestiek fogadják meg a szocialisták fővárosi képviselőjének javaslatát, és csak az el nem szállított szelektív hulladékukat hozzák magukkal, akkor is gigászi kupac hulladék gyűlhet össze az ország főterén. (Például a XV. kerület balos polgármestere most szólította fel levélben a fővárost takarító FKF-et, hogy tegyen eleget törvényben rögzített kötelességének, és végre vigye el a halmokban álló szelektív hulladékot.)

Amennyiben viszont nem csak a fővárosiak teszik magukévá a szocialista ötletet, hanem az ország más részén élők  is, akkor ki sem látszik majd a szemét alól a Kossuth tér. Ugyanis ahogy azt a Népszava megírta, 136 településen nem viszi el hétfőtől a kommunális hulladé- kot a számos önkormányzat által létrehozott Zöld Híd nevű vállalkozás. Egész egyszerűen azért, mert a nonprofit cég kivérzett: már benzinre sincs pénze.

És nem véletlenül alakult így a helyzet.  „A kormány „rákosista módon” központosította a hulladékgazdálkodást, aminek eredményeként jelentősen csökkent a szolgáltatás színvona- la”, jelentette ki Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke.

Abban mindenképp igaza van, hogy a kormány egy állami kukaholdingot kalapált össze, és kizárólag ez a vállalat gyűjthette be a szemétszállítási díjakat, majd oszthatta vissza a terepen dolgozó hulladékcégeknek. Csakhogy a kukaholding majdnem két évig hivatkozott arra, hogy rossz a számlázási rendszere, és késve, illetve részben fizetett. Így a helyi szol- gáltatok felélték tartalékaikat és nem tudták megakadályozni gépparkjuk romlását, továbbá adósságot halmoztak fel. Annak ellenére, hogy a kormány a vidéki veszteséges szemét- szállítás finanszírozására elvonta a budapesti szemétszállítási díjakból évente keletkező milliárdos profitot, amelyet korábban patkányirtásra és a város takarítására fordítottak.

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.