N. Kósa Judit: Bécsi gyors

Pár év múlva, amikor a CEU-n majd történészi, szociológiai, diplomáciai, pszichiátriai és gender PhD-dolgozatok sora születik arról, hogyan is került az egyetem Budapestről Bécsbe, a diákok a választott tudomány szempontjai szerint fogják végigkövetni ezt a folyamatot. Utalnak a magyar kormány látványpolitizálására, a hatalommegtartás szolgálatába állított gátlástalan ellenségképzésre, az aljasul kijátszott Soros-kártyára, és valószínűleg a pechre is, amely egy gyakorlatlan és a sokféle elvárásnak eleget tenni próbáló amerikai nagykövet személyében bóklászott be ebbe a történetbe.

Egy fejezetet azonban szívesen elolvasnék már most ezekből a dolgozatokból: hogy vajon mivel magyarázzák a jövő értelmiségijei ennek a tébolyult hadjáratnak a kezdetét. Hogyan rekonstruálják majd az ötlet megszületését? Mert odáig rendben van, hogy amikor már benne vagyunk a csőben, egyik lépés adja a másikat, egyik frech kormányzati kioktatásra jön a másik cinikus beszólás, megszegett ígéret követi a személyre szabott jogalkotást. De hogy volt a legeleje? Kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy menjünk neki az ország legjobb egyetemének, tegyük tönkre, piszkáljuk addig, amíg elmenekül? És mire gondolt közben az illető? Hogy a magyaroknak ez úgyis mindegy? Már eléggé belenyomtuk az arcukat a sárba, már meggyűlöltettük velük a tudást, a szabadságvágyat és az önálló gondolkodást, megeszik ezt is, vállat se rándítanak?

Megint igaza lesz az illetőnek. És Bécs tényleg csak két és fél óra vonaton. Most még.

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.