Szekeres Imre: Erős a gyanú …

… hogy nem katonai célokra vásárolta a kormány a repülőgépeket – A HM által vásárolt két utasszállító és egy futárgép (?) ügyében a kritikára – hogy ezeket másra használják -, az az obligát válasz született, hogy az MSZP-SZDSZ kormányok is használták nem honvédségi célra az AN-26-t (becenevén Ancsa), még hozzá 100 alkalommal. Sajnálom, hogy nem érdemben indokolták meg a régi-új gépek vásárlását és használatát és ezzel csak erősítették a gyanút, hogy nem katonai célokra vásárolták és tartják majd üzemben.

Ami az obligát választ illeti: ha 12 évig kormányzó MSZP és SZDSZ kormányok 100 alkalommal használták, akkor az évente 8,3 alkalmat jelent! Az Ancsa évente legalább 50-60-szor repült, tehát nyilván nem kormánygépként használták, hanem katonai feladatok ellátására. Bár min- den tiszteletet megérdemel az Ancsa mert szép kort ért meg, de aki repült vele az sohasem felejti el, mert nem a kényelméről volt híres.

Honvédelmi miniszterként, mivel minden váltást meglátogattam, 6-szor voltam az Ancsával Afganisztánban (két alkalommal voltam még ott, amikor volt más lehetőség egyszer egy né- met, egyszer egy amerikai szállítógéppel). Irakban is voltam vele, amikor a magyar kato- nákat látogattam meg, ami Fábry Sándor számára is biztos örökre emlékezetes út marad.

Sólyom László köztársasági elnökkel viszont, mint a Magyar Honvédség főparancsnokával Cipruson és a Sinai-félszigeten állomásozó magyar békefenntartóknál jártunk az Ancsával.

A Magyarországra akkreditált USA nagykövetet, nem vaddisznó vadászatra hívtam meg, mint 2010-es kormányváltás utáni honvédelmi vezetők, hanem az izraeli nagykövettel együtt a magyar Élet Menete delegációt kísértük el Auschwitzba.

Két-három alkalommal NATO hadgyakorlatra és értekezletre repültem az Ancsával szomszé- dos országokba, mert csak így lehetett megoldani az utazást. Minden úton mások is csatla- koztak hozzám, volt, amikor a váltás, volt, amikor a katonákról műsort készítő újságírók.

Nevezetes marad ezek közül az akkori Sláger rádió helyszíni bejelentkezése Afganisztánból, amit Bochkor Gábor és Pallik László készített. Egy alkalommal a veszprémi kézilabdacsapatot vitte Romániába Marion Cosma temetésére, mert másképpen nem tudtak volna odaérni időben társuk búcsúztatására. Illetve esetenként a vízilabda csapat is megkapta, ha nem ért volna oda BEK meccsre, de akkor a fél olimpiai bajnokcsapat a Honvéd-Telecom csapatban játszott.

Az Ancsa nyilván nem repül többet, megszolgálta az árát. Őrizzük zajos emlékét, a rámpát, a pilóták kiváló navigációs és repülési képességét, a Tien-san átrepülését, amire elvileg nem lett volna képes, vagy a bagdadi leszállást dugóhúzóban.

Az új gépek remélem lesznek annyira hasznosak a Magyar Honvédségnek, mint az Ancsa volt, útjaikról ugyanilyen részletes beszámolót is megismerhetünk, mint amit most ismertettem.

Szerző: Szekeres Imre, volt honvédelmi miniszter

Forrás: Sztárklikk

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.