Konzultációt hirdet az MSZP

Hazafias kötelesség érvényt szerezni a magyar érdekeknek Európában és az európai értékeknek Magyarországon. Erről szól az az átfogó konzultáció, amelyet a mai napon indítunk útjára.

A magyar miniszterelnök nyári vakációja előtt hivatalosan is kormányprogrammá emelte az Európai Unió fideszes szétverését, holott a legfrissebb kutatás alapján a magyar emberek több mint kétharmada támogatja hazánk uniós tagságát. Világos tehát, hogy míg a magyar emberek Európa-pártiak, addig a kormány Európa-ellenes politikát folytat; szemben a választók akaratával. Az Európai Unió működése messze nem tökéletes. Mi, európai demokraták azonban a Putyin-terv fideszes végrehajtásával szemben nem szétverni, hanem bölcsen megreformálni és újraegyesíteni akarjuk az Uniót.

Az a fajta kekeckedő populizmus, amelyet Orbán és a hozzá hasonló politikai kalandorok hirdetnek, csak az európai közösség szétverését és bukását hozza el. A sebészeti osztályon sem baltával szoktak gyógyítani, hanem precíz eszközökkel, felkészült szakemberek együttműködésével.

Az európai közösség megerősítéséhez is bölcs határozottság és a társadalom valós – nem propagandával irányított – véleményének ismerete szükséges. Ne az ibizai kedélyjavítók által sugallt és a lakájmédia-hálózat által sulykolt propaganda mondja meg, hogy milyen Európában akarunk élni, hanem a magyar emberek, a magyar választók! Ezért a mai nappal elindítjuk azt az átfogó konzultációt, amely Magyarország helyéről és szerepéről, az Európai Unió működéséről és jövőbeni irányairól szól; vagyis a Mi Európánkról.

A mai nappal elérhető az a weboldal, ahol tíz kérdésben, tíz témakörben várjuk a magyar választók véleményét és elképzeléseit az európai közösséggel és benne hazánk szerepével kapcsolatban. Nem plakátkampányokkal és kamu híradásokkal hergelt állításokról, hanem húsbavágó, Magyarország jövője szempontjából alapvető kérdésekről várjuk a magyarok véleményét. Erről szól ez az átfogó akció, amelyben a www.amieuropank.hu oldalon lehet részt venni.

A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az MSZP EP-választási kampányfőnöke
2018. augusztus 5.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.