MSZP: Szolidaritási alap

Szolidaritási alapot hozott létre az MSZP – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője hétfőn az MTI-vel. Tóth Bertalan az országos elnökség ülése után elmondta, az alapba az országgyűlési képviselők megemelt bérük tíz százalékán felül további kétszázezer forintot fizetnek be havonta. Az MSZP alapszabálya szerint ugyanis a párt parlamenti képviselőinek az ebből a tisztségükből származó jövedelmük tíz százalékát be kell fizetniük a pártkasszába – emlékeztetett.

A pártelnök-frakcióvezető közölte, évente kétszer pályázatot írnak ki különböző társadalmi célok támogatására, először októberben. Az elnökség és a frakció közösen dönt az összeg felhasználásáról. Számításaik szerint havonta hárommillió forint folyik be az alapba.

Beszámolt arról, hogy az elnökség megerősítette a parlamenti frakció szándékát, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a devizahitelesek problémái- nak megoldására, a többi között kezdeményezik a kilakoltatások azonnali felfüggesztését. Hozzátette: az ülésről most indul az egyeztetés a frakciókkal, a Jobbiknak is van a deviza- hitelesekkel kapcsolatban javaslata és az LMP is jelezte támogatási szándékát.

Tóth Bertalan azt mondta, biztos benne, hogy a rendkívüli ülés összehívásához szükséges ötven aláírás összejön, így a parlamenti ülést augusztus második felében megtarthatják. Az elnökség biztonságpolitikai ügyvivőnek nevezte ki Harangozó Tamást. Ő lesz a felelőse annak, hogy az MSZP álláspontja egységesen jelenjen meg a nyilvánosság előtt biztonság- politikai és migrációs ügyekben – magyarázta.

(Forrás: 168 óra)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.