Ez egy jövőellenes költségvetés

Megkezdődött a 2019-es költségvetés vitája.

Jövőellenesnek nevezte a 2019-es költségvetési javaslatot vezérszónoki felszólalásában Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, jelezve, hogy átfogó módosító csomagot nyújtanak be hozzá. Mint mondta, a “múltban ragadt” tervezet a nagyobb jövedelműek támogatását szolgálja, miközben GDP-arányosan az oktatásra és az egészségügyre az idei büdzsénél kisebb hányadot szán.

Ugyanakkor a javaslat a felével növeli a “kormánypropagandára” szánt forrásokat – tette hozzá. Kifogásolta, hogy azoknak, akik nem futja a fizetős egészségügyre és oktatásra, “lebutított” szolgáltatások járnak csupán, jelezve, hogy mindkét szektorban béremelést és infrastruktúrafejlesztést javasolnak majd módosító indítványaikban. Kritikával illette azt is, hogy a jegybank és az OECD által prognosztizáltnál jóval nagyobb, 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, valamint, hogy a kormány az államadósság 69,5-ről 70,3 százalékra emelkedésével számol a jövő évre.

A frakcióvezető kiemelte: amikor a kormányoldal az államadósság csökkentéséről beszél, nem ad számot a magánnyugdíj-pénztárak 3000 milliárdos vagyonáról, aminek csak a felét fordították erre a célra, a magyar tulajdonosi hányadnál pedig arról, hogy “ezt a lopott adófizetői pénzekből sikerült megszerezni”.

Súlyos száz-, akár ezermilliárdok tűntek el kézen-közön – jelentette ki, kifogásolva, hogy több termékcsoport áfacsökkentése ellenére nem érezhető a mindennapokban a Fidesz által “brutálisan megemelt” közteher mérséklése, miközben a tőke- és a munkajövedelmeknek ma szinte ugyanazok a terhei.

A szocialista frakció másik vezérszónoka, Bangóné Borbély Ildikó szerint miközben a kormányfő közelgő válságról beszél, többet kellene foglalkozni a demográfia, az egészségügy vagy az oktatás szintén válságos helyzetével. Mint mondta, a büdzsé tervezetében nem sok jele látszik annak a hosszú távú megállapodásnak, amelyet Orbán Viktor kíván kötni a ma- gyar nőkkel. Kifogásolta, hogy zárszámadás híján nem valós számokon, teljesült mutatókon alapuló, hanem “biankó költségvetés” tervezetét tárgyalhatja csak a törvényhozás.

Megjegyezte: már most látható, hogy elfogadása és hatályba lépése között többször is módosítani kell majd ezt a költségvetést.

Kritizálta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan jövőre is kevesebb jutna a szociális területek- re, és folytatódik a jóléti kiadások csökkenése a GDP-hez képest, azt vetítve előre, hogy az egészségügynek juttatott 100 milliárd forintos pluszforrás részeredményekre és tűzoltásra elegendő. Egyre többet költenek önmagukra, az állam fenntartására – fogalmazott meg egy másik bírálatot Bangóné Borbély Ildikó.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.