Testületi ülés után 12.

Röviden a legutóbbi, múlt heti képviselő-testületi ülés margójára, ejtsünk pár szót az ott történtekről. Moldován László csütörtökön az interpellációjában szóvá tette, hogy – mint mostanra kiderült – három és fél millió forintot költött az önkormányzat arra a választás előtt pont egy nappal, az április 7-én tartott Klauzál téri rendezvényre, amelyen a Fidesz ogy. képviselő-jelöltje, Bajkai István is fellépett. Azaz, a Zeneexpressz Fásy Ádámmal című rendezvény valójában a korábbi alpolgi kampányzáró bulija volt. Eszerint közpénzből.

Vattamány Zsolt polgármester az interpellációra reagálva azt mondta, hogy a megítélt 3,5 millió forintot végülis nem költötték el teljesen. Majd indokolt is, parádésan: szerinte ez egy ingyenes, össznépi program volt, ezen bárki részt vehetett, így aztán egyértelmű, hogy a kerület nem Bajkai István magánrendezvényét támogatta. Szerinte.

Csakhogy:

A koncertet már napokkal korábban meghirdették, a mindenhova bedobált szórólapokon Bajkai fotója virított, háttérbe szorítva az összes fellépőt – köztük Fásy Zsülikét és Fásy Ádámot, sőt, még az ingyen osztogatott csülkös bablevest is. (Megj.: volt már ilyen pár éve bableves nélkül, csak akkor a polgi volt a „sztárfellépő” Fásynál, az is nagy siker volt…)

Az öreg székely bácsi felmegy Pestre az állatkertbe, hogy életében legalább egyszer lássa azt. Nagyon tetszik neki, sorra nézi az állatokat: a majmokat, a tigriseket, struccokat, stb. Odaér a zsiráfok kifutójához. Nézi a zsiráfot, nézi vagy egy órán keresztül, aztán azt mondja: Ilyen állat pedig nincs. Pedig pechünkre van.

A kampányban egyébként a jótékonykodás helyi bajnoka és zenei géniusza mindent bevetett emlékezzünk csak a Bajkai saját nevével felcímkézett tojásokra, de tejet, ingyenes kutya- sz@rgyűjtő zacskót is osztogatott. Ezeket állítása szerint saját pénzből vásárolta. Ennek elle- nére (vagy talán épp ezért) Bajkai a választást elvesztette.

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

***

Az ügy pikantériája, hogy a rendezvény lebonyolításáról szóló, az Erzsébetvárosi Piacüze- meltetési Kft.-vel kötött szerződést akkor még alpolgármesterként maga Bajkai István írta alá. A megállapodás szerint a bruttó 3 millió 490 ezer forintos összegért a cég vállalja a rendezvény területének biztosítását, őrzését, takarítását, valamint a sörpadok, aggregá- tor beszerzését. Az Erzsébetvárosi Piacüzemeltetési Kft. gondoskodott a szórólapokról és a plakátokról, valamint az egyéb felmerülő feladatok ellátásáról. Azt nem tudni, hogy a fellé- pők esetleges juttatásait miből fizették, a szerződésben ugyanis erre nem térnek ki külön. Bajkai István zongorásként lépett fel, az egész koncertet pedig videóra is vették az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Zenebutik nevű tévécsatornának. (via Népszava)

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.