Sehol nem lesz újraszámlálás

Nincsenek tényeken alapuló bizonyítékok – nyilatkozta Patyi András, az NVB elnöke -, így egyetlen szavazókörben sem rendelte el a szavazatok újraszámolását.

A benyújtott fellebbezések alapján a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egyetlen választókerületben sem rendelte el a szavazatok újraszámlálását – közölte az NVB elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. Patyi András azt mondta, az újraszámlálás elrendeléséhez tényeken alapuló bizonyítékra vagy “magas szintű valószínűsítésre alapot adó körülmények” bemutatására van szükség.

A testülethez mintegy 180 fellebbezés érkezett be, közölte. Az NVB elnöke szerint azért ilyen sok, mert lényegében minden választókerületi eredményt, ahol nem az ellenzék nyert, megtámadtak. Ezzel Patyi azokra az észrevételekre utal, kissé szemérmesen, hogy például több szavazókörben csak a Fidesz listája kapott érvényes szavazatot – annak ellenére, hogy van, aki biztosan állítja, nem a Fideszre ikszelt. Összesen 746 szavazókörben feltűnően magas, akár 20-30 százalék is volt az érvénytelen szavazatok száma, míg ez az arány máskor 1 százalék körül mozog. És a kamupártokhoz is átvándorolt itt-ott néhány száz szavazat az ellenzéktől.

Patyi András hozzátette, sokan kifogásolták azt is, hogy a szavazás napján meggyengült az NVI honlapja. Patyi hangsúlyozta, ez nem befolyásolta a szavazás eredményét, hiszen nem az oldal az eredmények forrása, hanem a források alapján kerülnek fel az eredmények a honlapra.

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.