Az élet megy tovább

A baloldali összefogás jelöltje, Dr. Oláh Lajos simán, meglehetősen nagy fölénnyel nyert itt nálunk, Budapest 5. számú választókerületében. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 97,06 százalékos feldolgozottságánál már bizonyos, a mandátumot megszerezve Oláh marad a kerület o.gy. képviselője, előnye behozhatatlan. Köszönjük Erzsébetváros, köszönjük Terézváros, köszönjük idősnek, fiatalnak, mindenkinek.

Más: a Fidesz a leadott szavazatok 48,9 százalékát gyűjtötte össze ez öt százalékponttal több, mint 2014-ben, több mint 2,5 millióan szavaztak Orbán Viktor pártjára. Ugyanakkor 91 egyéni mandátumot is a magáénak tudhat. Vidéken – Pécs és Szeged egy-egy körzetét, ill. Dunaújvárost leszámítva – az összes egyéni mandátum az övé. Budapesten* a 18-ból 6 kör- zetet nyert a Fidesz. Elég lett volna csak az LMP-vel megegyezni ahhoz, hogy ezt se vigye és akkor már nincs kétharmad. A jelenleg ismert adatok szerint a fővárosban – Józsefvárost leszámítva – valószínűleg minden kerületet bukhatott volna a Fidesz, ha.

Ha mindenkivel megegyezés lett volna, ezt szajkóztam december óta mindenhol. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy most akkor lemondanak a pártvezetők. Ők bejutottak a parlamentbe a szavazóik meg keresik a helyüket, a rövidlátó pártelit miatt. Na, mindegy, az élet megy tovább, de az biztos, hogy ebben a formában az ellenzék nem működhet tovább, így nem lehet nyerni! Minden helyzetre van megoldás és meg kell találni a vidéki választókhoz is az utat, mert az jól látszik, hogy ellenzék valahogy nem lát ki Budapestről.

Úgy látom, van munka bőven.

Hunvald György

Megj.: Az élet ugyan megy tovább, csak éppen még ebben az évben megbünteti Budapestet a Fidesz. Szerintem őszig benyújtják azt a törvényt, ami megszünteti a budapesti kerületek önállóságát. Ehhez kellett a kétharmad. A budapestiek önkormányzatisága élt 29 évet. Ja, és “gratulálok” az összes ellenzéki pártvezérnek (kivétel nélkül), akik a magatartásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy jövőre újabb 7 éves megbízást kap Polt Péter, Handó Tünde, stb. Most nézem az “Egyenesen”-t és meg vagyok döbbenve, hogy ezek a “vezérek” majdnem olyan szinten magyarázzak a tevékenységüket, mint néhány “okos” magyar az arab számokat. Nincs különbség és nagyon mérges vagyok!

*2014-ben a baloldal és az LMP 3 körzet kivételével elvihette volna egész Budapestet. Érde- mes átfutni a 2014-es adatokat amelyek egyértelműen mutatják, hogy ez a két blokk, koope- ráció esetén sokkal jobban szerepelt volna Budapesten egyéniben, mint ahogy koordináció nélkül tette. A tények: 2014-ben a Fidesz 10 evk-t nyert, 8-at pedig az Össze- fogás. Az LMP egyet sem.

***

A Fidesz szavazói, de főleg az ellenzéki pártok vezetői, élükön Szél Bernadettel, remélhe- tőleg látták tegnap este Orbán Viktor győzelmi beszédét. Remélem, jól látták a leplezhe- tetlenül elhatalmasodó betegséget, a kényszeres nyelvcsapkodás mellé társuló görcsös pislogást, önkéntelen grimaszolást. Ez az ember fog dönteni a jövőnkről, múltunkról, gyer- mekeink sorsáról, mert majd a Jobbik és az LMP külön-külön és egyedül leveri a Fideszt, mint vak a poharat. (K. Szalonna)

(Forrás: Hunvald-blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.