Sajtókamara hajdan és most

Már biztos, hogy lesz sajtókamara. A kormányinfón elhangzott: „a kormány nem foglalkozott a sajtókamarával“. Innen lehet tudni, hogy de bizony, nagyon is a szívük csücske. A miniszterelnök pl. a minap kijelentette, hogy nem foglalkozik üzlettel. Aha. Ahogy a sajtókamarával sem. Üzlettel Mészáros foglalkozik helyette Felcsúton, a sajtókamarával pedig Szöllősi György szintén Felcsúton. Történetesen ott lakik Orbán kedvenc újságírója, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Puskás Akadémia volt kommunikációs igazgatója is. Igaz, amikor a Népszava híradása után a sok firkász verte a huppot ahelyett, hogy örültek volna a törődésnek, elhessegette a dicsőséget: „most nem időszerű az ügy!”. Hiába, a nagy feltalálókat sosem érti meg a koruk. Magányos zsenik a sok törpe szellem között.

Pedig az ügy éppen hogy időszerű. Lakner Zoltán ki is bányászta a megfelelő idézetet a kora által szintén kevéssé méltányolt Rákosi Mátyástól 1948-ból: „A magyar demokrácia megerősödésével elérkezett az ideje, hogy hozzáfogjunk olyan problémák megoldásához is, amelyekre eddig nem tudtunk időt szakítani. Itt az ideje, hogy foglalkozzunk a magyar sajtó kérdésével.” Most megint ez a helyzet. A magyar demokrácia újra megerősödött. Úgy látszik, átlag 70 évente szokott. Ha most mégsem tűnne elég erősnek, 2088-ig fél lábon is kibírjuk. De már a jelenlegi erősödés is elegendő ahhoz, hogy foglalkozni lehessen a sajtóval. Nem szokott örülni, ha foglalkozva van vele, de ki kérdezi.

Bevált recepthez lehet nyúlni. Sajtókamara volt már egyszer, 1938-tól 1944-ig. Úgy lesz, mint a Kossuth térrel: visszaállítják az 1944-es állapotot. Apró szépséghiba: a hajdani kamarát az első zsidótörvény rendelte el, hogy numerus clausust vezessen be a zsidó újságírókra, mert „ez a bevándorolt vagy sokszor csak átvándorlásban lévő réteg (sejtettem én, hogy migráns és zsidó egykutya!) felfogásban, érzésben és egész szellemi habitusában nem tudott a hazai népesség egyéb rétegeihez idomulni”. Márpedig csak olyan sajtóra van szükség. amely „megfelel a magyar nemzeti eszme és keresztény erkölcsi felfogás követelményeinek”.

Van tehát ez a foltocska a sajtókamara történetén, de a Kossuth téren is van egy-két szépséghiba, az oroszlános Tisza-szobor pl. elég randa, mégis túltesszük magunkat rajta a hagyomány kedvéért. Komolyra fordítva a szót, ez nem azt jelenti, hogy az újrahasznosított kamarai tervnek bármi köze van az antiszemitizmushoz. A rasszizmus: ideológia. Gyilkos és torz, de ideológia. A kamara hajdani elnöke, Kolosváry-Borcsa Mihály, akit a hunhír nevű mai szélsőjobb szennyportál „nemzeti sajtóapostolunknak” nevez, fanatikus fajvédő volt. Személyesen celebrálta a zsidó szerzők 22 vagonnyi könyvének ünnepélyes bezúzását („bolsevista könyveket dob megérdemelt helyükre” – így a hunhir képaláírása).

A mai kamarai szándékok mögött viszont semmilyen ideológiai meggyőződés nincsen, csak a pragmatikus hatalmi érdek. Megrendszabályozni egy gyanús szakmát, az önállóskodókat kiszorítani vagy lejjebb szorítani, a többieket egybeterelni, regulázni. Nem a szellemi tartalmat vennék át az egykori sajtókamarától (bár az alapító okiratba simán átkerülhet az 1938-as törvényből „a magyar nemzeti eszme és keresztény erkölcsi felfogás”), de a technikák hasonlóak, csak ma már kesztyűben operálnak. A régi jogszabály kerek-perec tiltotta a kvótán felüli zsidók állandó munkaviszonyban történő alkalmazását. A mostani tervekben az újságírók szűrése semmilyen fajvédelmi őrülethez nem kapcsolódik, csak ahhoz: belépsz-e a testületbe. Nem keresztlevél kell, csak alkalmazkodás. Amelyhez kedvet csinál, hogy a tagsággal jobb fizetés és nyugdíj, utazási kedvezmény, a kiadó vállalat számára adóengedmény, kimaradás esetén külön büntetőadó járhat. Az „országos médium” címet (hatókörétől függetlenül) csak az az orgánum nyerheti el, ahol csupa kamarai tag dolgozik.

Na, ezt a módszert már ismerjük a civil szervezetek elleni hadműveletből. Először csak felcímkézték a kipécézetteket, aztán a Stop Sorosban már jönnek a büntetések, a kriminalizálás, a kikergetés réme. Kreatív újságírók összeszedték, mi mindent lehet majd kitalálni a megkülönböztetésre. Mi sem természetesebb ugyebár, hogy a parlamentbe, kormányzati sajtótájékoztatókra csak az „országosok” járhatnak. Hogy állami hirdetés csak itt jelenik meg. kormánypolitikus itt ad interjút. Hogy fel kell tüntetni a „nem országos” címlapon: nem garantált a színvonal és a hitelesség (no pláne a nemzeti elkötelezettség), hiszen nincs rajtuk a kamara szakmai pecsétje.

És jöhetnek az 1938-as törvény módszerei: a kamara fegyelmi bizottsága ítél a rosszalkodók (mondjuk a kormánypolitikusokat megsértők) fölött. Akit kizárnak, nem dolgozhat jobb helyen. A testület együttműködési megállapodást ír alá a kormánnyal, rápirít a károgó nemzetközi szervezetekre. Önszabályzás, szakmai autonómia rogyásig, persze megfelelő vezetővel.

Azért szerencsére nem 1938-ban vagyunk. Az új szervezetet pl. egészen biztosan nem Országos Sajtókamarának hívják majd, mint a régit. Az a minimum, hogy Nemzeti Sajtókamara legyen a neve.

Lendvai Ildikó volt országgyűlési képviselő

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.