január 2018

|
Ha minden napra jutna

Szombat délelőtt folytattuk az évek óta rendszeresen megszervezett ételosztást az Erzsébet körúton, az önkormányzat épülete előtt. Végül nem 300, hanem 500 adag meleg ételt osztottunk. Ezek a pillanatok mindig azok, amikor is elgondolkodom, hogy mennyire igazságtalan ez a világ. Tudom, mindig ilyen volt, de milyen jó lenne, ha mindenki a saját lehetőségei szerint tenne is azért,
Read More

Az „einstandolt” médiapiac

Nem is olyan régen Orbán Viktor még azért tüntetett a Szabadság téren, hogy legyen az ellenzéknek is saját tévécsatornája, az állam által felügyelt köztévé ugyanis szerinte nem teljesíti kiegyensúlyozott közszolgálati feladatait. Igaz, a Fidesz elnöke akkor még ellenzékben volt. Orbán Viktor azóta eldöbrögiesedett és az általa kiépített rezsim egyik legsúlyosabb bűne a médiapluralizmus felszámolása, a
Read More

Kovács László: Deutsch és Horn

Meggyőződésem, hogy Magyarországon sokakat megdöbbentett Deutsch Tamás nyilatkozata, amellyel mentegetni próbálta Schmidt Mária közalapítványának azt a döntését, hogy a V4 országok Európa jövője című budapesti konferenciájára kiemelt előadónak hívták meg az amerikai szélsőjobboldal (alt-right) egyik emblematikus figuráját, Milo Yiannopoulost, akitől újabban már saját szervezete is elhatárolódott. Jellemző, hogy a rendezvényre jó néhány kevésbé ismert német,
Read More

|
Kispál: Rózsaszín tűzcsap

Így újév első hetére egy kis színes mindenfélével üdvözölném az Olvasókat, kezdeném rögtön én is a talán legfontosabb, bár már köztudott hírrel: igen, február 18-án, vasárnap lesz a népszavazás arról, hogy éjfélkor legyen-e kötelező záróra a „bulinegyedben”. Nem lesz olcsó, viszont egyáltalán nem biztos, hogy megoldja a létező problémákat, de most már biztos, hogy lesz. (Erről tessék
Read More

N. Kósa Judit: Buli van

Közmeghallgatáson voltam pár hete. Olyan ez nekem, mint az Állatkert, ellátogatok pár évente, és megnézem, mi változott. Nos, míg az Állatkertben kiselefánt is született nemrég, a pesti VII. kerületben minden a régi. De tanulságos volt nézni, hogy miközben a széksorokban a Városliget szétbarmolása ügyében érintett külső városrészbeliek és a bulinegyed ellen tiltakozó belső-erzsébetvárosiak kapták épp
Read More

|
63-an fagytak halálra ősz óta

Legalább 15 emberrel nőtt a fagyhalál áldozatainak száma Magyarországon, tudta meg az atv.hu a Magyar Szociális Fórumtól. A számítások szerint így már legalább 63 áldozatot követelt a hideg ebben a szezonban. Hogy mi a végső szám, arról a hét végén fognak újabb közleményt közzé tenni. A szervezet még december 22-én, az ünnepek előtt írta meg
Read More

|
Ceglédi: Már hazudni is lusták

Legalább pár számot – a nem teljesen hülyék kedvéért. Vélemény.  Tavaly december elsején lezárult Pártunk és Kormányunk legújabb konzultációja, Orbán Viktor legott fel is nyalábolta hátizsákját (ezt is olyan rossz nézni, az én hazám első embere kizárólag úgy tud felöltözni, mint egy alcsúti segédedző az unokahúga óvodai ballagására), benne, ahogy mondta, viszi 2,3 millió ember véleményét
Read More

|
Itt van, megjött

És valóban. Itt van, megjött – nem, nem Csámpánó, aki mint tetszenek tudni, csupán csak mellizmaival, hanem az újabb új év, most épp a 2018-as. És megjött az első komolyabb, a kerületet érintő hír is erre az évre, megvan ugyanis a beígért helyi népszavazás időpontja, ez pedig egészen pontosan 2018. február 18., vasárnap. Ha esetleg valaki
Read More

Volt öt jó perc

Tegye fel a kezét, aki legalább egy fél mondatot képes felidézni Áder János újévi köszöntőjéből! Ami engem illet, hallottam élőben, aztán még el is olvastam. Mégis, ha megnyúznak sem tudnék belőle három összefüggő szót felmondani. És ez így van rendben. Egy elnöki köszöntő ma ideális esetben pontosan ilyen: derűs, bizakodó, megnyugtató és messzemenően semmitmondó. Kell
Read More