A mi derék Róbert bácsink

Örömmel tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Bajkai úr, a nagy magyar filantróp – miközben fb-bejegyzései szerint szorgosan ismerkedik a kerülettel – most a névvel ellátott tojások után tejet oszt a szegényeknek. Az akciót a héten hirdette meg ez az együttérző, derék ember (meg a fidesz) kapukra kiragasztott, ízléses plakátokon, ill. szórólapokon.

“Őszinte plakát ez: Magyar Tej és erzsébetvárosi polgár a megszólításban.”
(Virág Tamás)

Halkan azért megjegyzendő, hogy nincs új a nap alatt, nem ez az első eset, hogy tejjel próbálják megnyerni/venni a választókat Erzsébetvárosban: 2014-ben, az önkormányzati választás előtt is árultak fideszék jelképes összegért – literenként 7 forintért – tejet azok- nak, akik felmutatták a kerületi lakcímkártyájukat. Most pedig Orbán Viktor harcostársa fog ingyentejet osztani a Garay téren.

Aztán hogy mi lesz a következő „jótkonysági” akció? Fene se tudja, de a naptárt nézegetve, van olyan érzésem, lesz ebből még sonka is. Ha meg a már fentebb említett 2014-es kam- pány forgatókönyvét nézzük, akkor igen nagy esély van egy fásyádámos-mulatósra is, persze mindannyiunk örömére. Már alig várom.

Mert ugye a népet meg kell becsülni. Kampány idején.

Payns

***

A Fidesz úgy talpra állította a gazdaságot, hogy a kampányoló kormánypárti politikusok nem győznek közkívánatra ingyen ételt osztogatni a rászorulóknak – írja a 444.hu. De ezt is érde- mes még elolvasni a lapban, egy olvasójuk szemlézte Erzsébet- és Terézváros élménylapját, a Körúti Korzót. Amely „természetesen” Bajkairól szól, aki köztudottan a legjobb ember a világon.

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.