Az MSZP visszavenné Matolcsytól

Az MSZP ismét benyújtja devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását tartalmazó törvényjavaslatát.

Szakács László frakcióvezető-helyettes kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, ha két szomszédos uniós országban, Romániában és Szlovéniában is meg tudták oldani a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását, akkor Magyarországon “ne Matolcsy nyerészkedjen ezen”.

Szerinte a forintosítás fedezete lehetne a Magyar Nemzeti Bank árfolyamnyeresége, a most a jegybanki alapítványoknál lévő 134 milliárd forint. Hozzátette: javaslatuk tartalmazza “az elsétálás jogát” is, vagyis ha az ingatlan nem fedezi a tartozás teljes összegét, a pénzintézet akkor is elégedjen meg az ingatlan árával.

A szocialista politikus elmondta, a többi között azzal indokolták, hogy nem a felvételkori árfolyamon váltják át a devizahiteleket, hogy a jegybank titkos szakértői véleménye szerint nem lehetett előre látni a devizaárfolyamok változásának irányát. Jelezte, szakmaiatlan tartja ezt az álláspontot és ki fogja kérni a jegybanktól a dokumentumot.

Szakács László szerint a devizakárosultak nem várhatják a jelenlegi kormánytól, hogy megmentse őket. Le kell váltani a kormányt, hiszen az ország majdnem egytizedét, 900 ezer embert érint ez a probléma – közölte.

Szabó József, a hét éve alakult Hiteles Mozgalom ügyvezetője arról beszélt, hogy a devizahitelesek a bankoktól azt a valótlan információt kapták, hogy a futamidő alatt jelentős árfolyamváltozás nem lesz. Szerinte a tények ismeretében az adósok nem vették volna fel ezeket a hiteleket.

Mind a ketten jelezték, hogy támogatják a most megalakult Magyar Adóskamarát. Kérdésre Szakács László elmondta, egy korábban benyújtott országgyűlési határozati javaslatukban a 2010-es árfolyamon váltották volna át a devizahiteleket. Az ezen az árfolyamon történő átváltás nagyjából megfelel annak a pénzösszegnek, amely most ott van jegybanki alapítványoknál, 134 milliárd forint, illetve a kamatváltozásokból realizált 130 milliárd forint is segíthetné ezt – közölte. Ez a pénzösszeg ahhoz egészen biztosan elegendő, hogy egy újabb banki elszámoltatást el tudjanak kezdeni – tette hozzá.

Arra felvetésre, hogy a szocialista kormányok nem látták-e előre az árfolyamok változását, Szakács László közölte, akkor stabilak voltak az árfolyamok, nem volt valós az árfolyamkockázat és a 2008-as gazdasági válságig a gazdasági is stabil volt.

(Forrás: MTI/Sztárklikk)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.