Európai béreket, minisztériumot

Az, hogy rühösség van a mai magyar kórházakban, hogy patkány van egyes kórházakban, hogy óriási a várólista, az mind-mind csak tünet – mondta Szakács László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint haza kellene csábítani az egészségügyben dolgozókat, ehhez nyilván fizetést is kellene emelni és megfelelő körülményeket kellene teremteni.

A mostani kormány megszüntette a társadalombiztosítást, mondta az MSZP-s politikus, aki szerint mindig költségvetési alkuk tárgya, hogy mennyivel pótolja ki a kormány a gyógyításra szánt pénzt. Szakács arról is beszélt, hogy valójában mindig kevesebb jutott az egészségügyre a Fidesz-kormány alatt, mert, amikor több pénzt adtak, akkor ahhoz mindig többletfeladatokat is társítottak.

A béremelés is úgy sikerült, tette hozzá, hogy van 20 ezer olyan ágazati dolgozó, akinek egy fillérrel sem emelkedett a bére. Szakács László szerint, ha a határontúli futballra költött 20 milliárdból csak évente 2 milliárdot költöttek volna egy-egy kórház felújítására, akkor ma nem itt tartanánk.

Az MSZP, ha kormányra kerülne, akkor újra önálló minisztériuma lenne az egészségügynek, az önkormányzatok szerepvállalását legalább a járóbeteg eljárásban vissza kellene vezetni, és európai szintű béreket kellene adni az ágazati dolgozóknak, különben nem maradnak Magyarországon és nem jönnek haza – magyarázta a politikus.

Emellett Szakács szerint azonnali ezer milliárdos gyorssegélyre lenne szüksége az egészségügynek – ez azt jelenti, hogy majdnem a duplájára emelnék a szocialisták az egészségügyre fordított pénzt

(Forrás: ATV)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.