Az „einstandolt” médiapiac

Nem is olyan régen Orbán Viktor még azért tüntetett a Szabadság téren, hogy legyen az ellenzéknek is saját tévécsatornája, az állam által felügyelt köztévé ugyanis szerinte nem teljesíti kiegyensúlyozott közszolgálati feladatait. Igaz, a Fidesz elnöke akkor még ellenzékben volt. Orbán Viktor azóta eldöbrögiesedett és az általa kiépített rezsim egyik legsúlyosabb bűne a médiapluralizmus felszámolása, a magyar médiapiac teljes „einstandolása”, a nyilvánosság tudatos elfojtása és megtévesztése. Amolyan putyini féldiktatúrák módjára.

Az elmúlt időszakban számos független, európai tanulmány állapította meg, hogy a magyar- országi médiaszabadság- és médiapluralizmus súlyos károkat szenvedett az Orbán-kormány ténykedésének köszönhetően. Legutóbb az Európai Politikai Tanulmányok Központjának kutatása jutott ugyanerre az eredményre, de a Freedom House és az Európai Bizottság által támogatott, független Media Pluralism Monitor is hasonló megállapításokat tett éves jelentésében. De ezen objektív megállapítások nélkül is pontosan látjuk, hogy mi zajlik: a közpénzből finanszírozott állami média közszolgálat helyett közgyalázatot végez, híreket hamisít vagy egyszerűen elhallgat, a közpénzekkel kitömött oligarchák által felvásárolt kereskedelmi médiumok pedig szinte kizárólag a Fidesz alternatív valóságát közvetítik.

A kritikus hangokat – mint például a Népszabadságot – gyalázatos és gyomorforgató mód- szerekkel bezárják, vagy hirdetésekből font bilincsbe verik. Már-már alig juthat el olyan információ vagy hír a lakossághoz, amely ne az orbáni rendszer által lenne kontrollálva vagy befolyásolva. Ez a fajta totális média-diktatúra odáig jutott, hogy ki kell mondani: a magyar médiapiac és nyilvánosság tudatos eldeformálása súlyosan veszélyezteti a 2018-as ország- gyűlési választások tisztaságát. Ha nem juthatnak el szabadon és kiegyensúlyozottan a hírek, tények, vélemények a választókhoz, ami alapján dönteni tudnak, akkor nem szabad és nem tiszta a voksolás.

Ne felejtsük el, hogy az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) már 2014-ben megállapította, hogy nem volt tiszta az országgyűlési választás: többek között azért, mert a torzult és elfogult média túlzott előnyhöz juttatta a kormánypártokat. A helyzet azóta csak még rosszabb lett. Azóta Mészáros Lőrinc kezébe több mint kétszáz sajtótermék került, a tizennyolc megyei napilap közül immár mindegyik kormányközeli irányítás alatt áll. A Fidesz ráadásul már olyan pofátlan és kontrollálatlan, hogy a Délmagyarország főszerkesz- tőjének például egy fideszes kabinetfőnököt nevez ki, a lapot kiadó cég egyik vezetőjének pedig olyan embert tettek meg, aki korábban egy szánalmas hírhamisításba, Lomniczi Zoltán legfelsőbb bíró „kitakarásába” bukott bele.

Már a látszatra sem figyelnek, a szakmaiság és a tényszerű tájékoztatás ma már nem kritérium. A gerinctelen pártkatonaság úgy látszik igen. És ez még mindig nem a folyamat vége. Orbán Viktor maga jelentette be, hogy tudatos átalakításba akar kezdeni a sajtóban, szerinte túl sok a külföldi médiatulajdonos. Lefordítom: az utolsó faliújságot is saját kontroll alatt akarja tudni. Utoljára Rákosi Mátyás fejében fordultak meg hasonló gondolatok.

A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhetvenharmadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert radikális európai demokrata- ként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2018. január 7.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.