Ez is meg volt, megint

Mármint tegnap a képviselő-testületi ülés. Később erről írunk részletesen is, most csak annyit jegyeznék meg ide a margóra röviden, hogy módfelett szeretném, ha a fideszes hölgyek, urak arcára fagyna a tegnapi cinikus, lekezelő vigyor. Méghozzá minél hamarabb.

De hogy valami tartalmas is legyen mára: igen, valóban december 13-án lesz a korábban már beharangozott közmeghallgatás.

Még egyszer a részletek: Időpontja 2017. december 13. 17.00 óra, helyszíne pedig a Fasori Evangélikus Gimnázium II. emeleti díszterme. Az állampolgárok, illetve a helyben érdekelt szervezetek a téma rövid megjelölésével 2017. december 6-án 12 óráig tehetnek fel helyi közügyeket érintő kérdéseket a jegyzoi@erzsebetvaros.hu e-mail címen, vagy ügyfélfogadási időben személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáin (Erzsébet körút 6., Garay utca 5., Akácfa u. 42-48., Klauzál téri piac). Illetve az Ügyfélszolgálati Irodák „Köz- meghallgatás” megnevezésű postaládáiba is lehetőség van bedobni a közérdekű kérdéseket, észrevételeket.

Tessék készülődni.

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.