Ez a lufi is kipukkant

„Újabb csapás Budai Gyulára. Mindenkit jogerősen felmentettek.” 

Tegnap jogerősen felmentette a kémkedés, illetve bűnpártolás vádja alól a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa Szilvásy Györgyéket. Az egykori titokminisztert, Szilvásy Györgyöt és a Nemzetbiztonsági Hivatal két korábbi vezetőjét, Galambos Lajost és Laborc Sándort kémkedéssel és bűnpártolással vádolták. Az ügyben egy évtizeddel ezelőtt, a Gyurcsány-kormány idején történt események miatt emelt vádat az ügyészség, a 2010-es kormányváltás után. A kémper államtitok miatt mindvégig zárt ajtók mögött zajlott, csupán az bírósági határozatok rendelkező része nyilvános.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Szilvásy a hétfői határozathirdetést követően újságírók előtt a következőket mondta:

“Az eljárások mögött – négy büntetőeljárás volt ellenem, abból három ment vádemelésig – alapvetően a politika van, illetve azt gondolom, hogy kizárólag a politika van. Örülök annak, hogyha nehezen és hosszan tartó folyamat eredménye- ként is, de a független igazságszolgáltatás a döntést meghozta. Ez volt az utolsó perem tudomásom szerint, a politikai következtetések levonása már nem az én dolgom.”

Ezek után érdeklődve várom az újra aktivált Budai művész úr – egykori elszámoltatási kormánybiztos és dinnyecsősz – következő fellépését, mikor is a következtetések levonása után újfent elpanaszolja majd a kamerák előtt, hogy egyedül a független bíróságok miatt nem volt elszámoltatás. Megjegyzem, jobb helyeken ilyenkor az következne, hogy szépen előveszik a rágalmazókat (no meg a felbujtókat), beperlik és elítélik őket.

Bárkik is azok.

P.s.: Az úgynevezett elszámoltatás egyik szimbolikus ügye volt ez az ú.n. kémper. „A magyar emberek jövője elszámoltatás nélkül nem lehet sikeres” – adott iránymutatást már 2010 márciusában Orbán Viktor. Ezt követően két elszámoltatási biztos, Budai és Papcsák urak „elfogyasztása” mellett 1442 ügy kivizsgálása kezdődött meg, ezekből 61 ügyben büntető- feljelentés is született, ám alig pár jutott el a vádemelési szakaszba. Azóta pedig lényegében néma csend. A Budai-féle elszámoltatásból meg ennyi maradt.

***

Csak röviden, hogy mi is volt ez a  „kémügy”: még 2011 nyarán robbant ki, Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004 és 2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándort a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007 és 2009 közötti főigazgatóját kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolták meg. Magyarul, hogy idegen hatalomnak vagy szervezetnek kémkedtek. (Részletek pl. itt.)

(Forrás: Hunvald-blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.