Tandíjat nem, ösztöndíjat igen

Ingyenessé tennék a hallgatók számára az első diploma megszerzését a szocialisták – mondta az MSZP felsőoktatási programjának ismertetésekor Hiller István. A párt választmányi elnöke kijelentette: az elmúlt hét év felsőoktatási politikája mind minőségi, mind finanszírozási szempontból kudarc, az egyetemisták száma 2010 óta 20 százalékkal csökkent.

– Kiszámoltuk, a tandíj eltörlésének 27-30 milliárd forint lenne a költségvonzata, ezt a pénzt a központi költségvetésből biztosítanánk. Az intézményeknek ez nem jelentene kiesést, az egyetemeknek juttatott támogatások kompenzálnák – fogalmazott Hiller, hozzátéve: a Fidesz kormányzásában ez az összeg üresen kongó stadionokra költött “aprópénznek” számít.

Programjukban – amely a felsőoktatással foglalkozó szakértők, oktatók, professzorok véleményén alapul – helyreállítanák az egyetemi autonómiát, az ösztöndíjrendszert, és jobban kihasználnák az EU nyújtotta lehetőségeket. – Nagy problémát jelent, hogy nyelvvizsga hiányban sokan nem kapják meg a diplomájukat. A kormány mégsem gondolkodik azon, az EU ezen hogyan tudna segíteni – mondta a politikus. Jó lehetőségként említette az Erasmus Plus programot, de az MSZP a 2020/2021-es tanévtől – uniós támogatással – egy olyan programot is útjára indítana, ami jelentős mértékben javítaná az egyetemisták nyelvvizsgához jutásának lehetőségeit.

Lapunk kérdésére Hiller elmondta: az érettségizők elől minden olyan akadályt elhárítanának, ami gátolja a felsőoktatásba való bekerülésüket. Ez egyebek mellett a szakgimnáziumok érettségi struktúrájának megváltoztatását, többcélú intézmények – ahol egyszerre folyik szakképzés és gimnáziumi oktatás – kettéosztását, a közoktatásban valódi decentralizációt jelent. A kétszintű érettségi rendszert ugyanakkor megtartják, azon nem akarnak változtatni.

– Az MSZP célja, hogy minél többen kerülhessenek be a felsőoktatásba, minél többen szerezzenek diplomát. Ez alapvető felfogásbeli különbség köztünk és a Fidesz között – hangsúlyozta Hiller.

J. D

(Forrás: Népszava)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.