Devosa: A móka kedvéért

Szép napot kívánok! Az MSZP frakció mostani előterjesztése kapcsán többször, több helyen – itt is, ott is, amott is – elhangzott (leíródott), hogy a szocik miért csak most vették észre, hogy bajok vannak az ú.n. „bulinegyed” körül, miért csak most, a választások előtt kezdtek el foglalkozni a kerület egyre súlyosabb problémáival. Nos, egészen halkan megjegyezném, hogy nem csak most. Az elmúlt években az MSZP képviselői a testületi üléseken, bizottsági üléseken és mindenütt több alkalommal is felszólaltak ezügyben.

2016 októberétől pedig az MSZP Erzsébetvárosi Szervezete hitelesített aláíróíveken gyűjti az itt élők támogatását annak érdekében, hogy első lépésként a lakók kapják vissza azt a jogukat, hogy eldönthessék, a lakóházukban működő vendéglátó egységek milyen felté- telekkel és milyen nyitvatartási idővel működhetnek. Ha működhetnek.

És Isten ments, hogy akár csak egy pillanatra is megkérdőjelezzem bárkinek is a fanyal- gáshoz való alapvető emberi jogát, de a fentieken kívül arra az apróságra is felhívnám a figyelmet, hogy például ezen a szerény kis blogon – ezernyi más téma mellett – majdnem száz poszt foglalkozik a „bulinegyed” hozta, okozta bajokkal. (Lásd.: köztisztaság, köz- biztonság, csendrendelet, hostelek, hányó- és itatóturizmus, stb., stb.). És ezek a posztok túlnyomó részt nem most, hanem jóval korábban születtek. Az első rögtön a blog 2013. szeptemberi indulását követően Polgármesteri beszéd 1. címmel. És azóta is folyamatosan – nem most, hirtelen felébredve – szóvá tesszük az egyre súlyosabbá váló problémákat.

Tényleg csak a móka kedvéért, a teljesség igénye nélkül hasraütve, itt egy rövid lista (az ideiek nélkül):

Gondolom, így nagyhirtelen ennyi elég is lesz. További szép napot mindenkinek!

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.