Budaiból ennyi maradt

Csak akkor kaphatnak lapot, ha mestereiket is túlszárnyalják gátlástalanságban, ostobaságban, szolgalelkűségben. Nincs könnyű dolguk. 

Jóestét, jó estét! Nincs is annál szebb nap, mint amikor a jóarcú Németh Szilárd után Budai Gyula, egykori elszámoltatási kormánybiztos – majd dinnyecsősz – áll ki a kamerák elé és elpanaszolja (?), hogy egyedül a független bíróságok miatt nem volt elszámoltatás.

Budai Gyula „fénykorában”, még 2011-ben

„Én azt gondolom, hogy a magyar bíróságok függetlenek, a magyar bíróságok a rendelkezésre álló tények alapján döntenek. Az, hogy azokban az ügyekben, amelyek eljutottak bírósági szakaszba, milyen döntések születtek, az, én azt gondolom, hogy pontosan a bíróságok függetlenségét erősíti ebben a vonatkozásban. Természetesen az, hogy ha mint korábbi büntetőügyvédet kérdez, szakmai szempontból lehet más a véleményem, de ha a bíróság döntött egy ügyben, akkor azt mindenkinek tudomásul kell venni.” – erről a videó itt nézhető meg.

Hát igen, bármennyire szomorú is ez – márt úgy értve, hogy Budai Gyulának – de a független bíróságok már csak ilyenek, amikor függetlenek. Azt meg tényleg csak halkan kérdezem meg: ha a bíróságok teljesítették volna a politika által elvárt megrendeléseket és aszerint ítélkeztek volna, akkor most minden rendben lenne? Érdeklődve várom Budai művész úr válaszát és következő fellépését.

P.s.: A Budai-féle elszámoltatásból ennyi maradt. Ezzel akár úgy is tűnhet, hogy minden rendben. Tényleg: így most már minden rendben van?

***

„A magyar emberek jövője elszámoltatás nélkül nem lehet sikeres” – adott iránymutatást 2010 márciusában a Fidesz. Sukoró, Budapest Airport, Bábolna, Malév, BKV, Erzsébetváros, majd nokiás- és viszkisdoboz – címszavak, amelyek a leggyakrabban hangzottak el. A második Orbán-kormányban az elszámoltatást eleinte Papcsák Ferenc, majd zuglói polgármesterré választása után Budai Gyula menedzselte. Budai, az egykori ügyész 2012 augusztusáig volt elszámoltatási biztos, ám “eredményességben” nem múlta felül elődjét. Ugyan 1442 ügyet vizsgált, és ebből 61 esetben feljelentést is tett, ám ezen ügyekből alig került néhány bírósági szakba. „Csak” épp családokat, életeket tett tönkre.

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.