Megválasztották Botkát

Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert – jelentette be az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten. A 292 küldöttből 280-an szavaztak a kormányfőjelölti posztra egyedül aspiráló Botka Lászlóra. A küldöttek 96 százaléka támogatta annak ellenére, hogy korábban kijelentette: a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítőinek háttérbe kell vonulniuk és ők nem indulhatnak az MSZP 2018-as országos választási listáján, de most sem árulta el, hogy pontosan kikre gondol.

MTI Fotó: Soós Lajos

Molnár, a fáklya

A pártelnök kongresszusi beszédében azt mondta, a 2018-as választás tétje: Orbán Viktor vagy Európa. Értékelése szerint a Fidesz becsapta az országot, eldobta a konzervatívok minden becsülendő értékét. A nemzeti büszkeségből cinizmus és arrogancia lett, a múlt értékeinek képviseletéből urak és szolgák rendszerének építése, az európaiságból keleti diktátorok felé fordulás – tette hozzá. Molnár Gyula azt mondta, az MSZP nem egy szűk elit, a kevesek, hanem sokak érdekében fog kormányozni. Közölte, a tehetősebbektől több felelősséget, hozzájárulást várnak, és ebből azokon segítenek, akik nehezebb körülmények között élnek.

Botka László és saját keresztnevére utalva elmondta, a Gyula vezeti a csatában a csapato- kat, jelentése törökül fáklya, a László jelentése hatalom és dicsőség. Én készen állok arra, hogy vezessem a csapatokat a csatában és fáklyaként világítsak a hatalom és a dicsőség felé Botka Lászlónak – mondta.

Botka, a gőzhenger

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a 2018-as választás az elégedett és az elégedetlen szavazók között fog eldőlni. Botka László beszédében azt mondta, a jövő évi választás előtt mindenkinek fel kell tennie a kérdést: elégedett-e Magyarország helyzetével. Aki elégedett annak Orbán, aki elégedetlen annak pedig Botka a választása – tette hozzá. Botka szerint a Fidesz-rendszerrel elégedetlenek vannak többségben. “Itt az idő, hogy egybe forrasszuk a nemzetet. Itt az idő, hogy követeljük a jussunk. Itt az idő, hogy a népnyúzó kormányt leváltsuk. Itt az idő, hogy egybefogjuk az elégedetlenek táborát” – mondta.

Úgy fogalmazott: nem elég az, ha ő maga “felszántja a pályát”, ha “gőzhengerként” a falon is átmegy, ha a legjobb kormányprogramot teszi le az asztalra. Minden baloldali, minden demokrata, minden elégedetlen támogatására, szavazatára szükség van – hangsúlyozta.

Botka László beszédében magát olyan csapatjátékosként jellemezte, aki győzelemre vezetheti Magyarországot, ha a választók bíznak a baloldal eszméjében: az egyenlőségben és igazságosságban. Kiemelte, egy olyan új Magyarországot építenek, amelyben a “kisember is ember, a gondolat, a szólás, a tett ismét szabad”.

Vagyoni egyenlőség, megélhetési minimum és új közteherviselés. A szocialista jelölt programjának legfőbb tételeit ismertette beszédében. “Meg fogjuk szüntetni minden magyar dolgozó és minden magyar munkavállaló kiszolgáltatottságát. Újraírjuk a munka törvénykönyvét, összehívjuk az országos érdekegyeztető tanácsot, elterjesztjük a munkahelyi jogsegély hálózatot” – sorolta.

Szerinte a 2018-as választás tétje Orbán Viktor vagy Európa, majd bejelentette: megválasztott miniszterelnök-jelöltként jövő héten Brüsszelbe utazik. “Hogy világossá tegyem, a magyarok az Európai Unió büszke tagjai akarnak maradni. Világossá fogom tenni, hogy Orbán és a Fidesz nem a magyarok érdekeit képviseli” – fogalmazott.

atv.hu

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.