Erzsébetváros: Hőbörögnék még…

Lehetett volna ennek a posztnak is a címe, hogy „még mindig a Dob utca”, merthogy folyik az anyázás (joggal), nem csitul az elégedetlenkedés (szintén joggal). De aztán mégse az lett. Az utca minden napjait “élvező” N. Kósa Judit írt egy elgondolkodtatót a Klauzáliára, ennek első két szava sokkal jobb címnek. És sokkal többet is fejez ki. (De a poszthoz fűzött kommenteket is érdemes elolvasni, szép halom, és nem minden tanulság nélkül valók…)

***

Hőbörögnék még itt egy kicsit, ha már Dob utca. Úgy egy éve kezdtük el megfigyelni, hogy a Dob utca immár főútvonal, amely a Rákóczi és az Andrássy úti forgalom nagy részét menekülőútként elvezeti. A Madách tér lezárása és a Dohány utcai kanyar megszüntetése óta akarva-akaratlanul itt hajt el a fél város. Késő éjjel is összefüggő a kocsisor, napközben vágni lehet a benzinfüstöt.

Volt egy szép, egyoldalú levelezésem Moldován képviselővel (LMP), amelyben jeleztem – mint avatott zöldnek – a problémát és felvázoltam, hogy megoldás lehetne, ha a Dob utca a Kiskörúttól a Klauzál térig lenne egyirányú, aztán a Nagykörúttól a Klauzál térig ugyancsak, de az ellenkező irányban, befelé. (A józsefvárosi Palotanegyedben így szüntették meg az átmenő forgalmat.)

Kaptam egy kimért levelet, hogy ő ezzel nem ért egyet, mert akkor a Nagykörúton három utca lenne egymás után befelé egyirányú, ellenben pártja a behajtási díjat szorgalmazza. Kétségkívül provokatív kérdésemre, hogy mikorra tervezik a kerületi és a fővárosi többség megszerzését, amellyel ezt a szép gondolatot majd győzelemre vezetik, már nem érkezett válasz. Ami tök jó, de mégsem érzem fairnek, hogy itt autózik a fél város az ablak alatt, éjjel hánynak a kapualjban, hétvégente ha felássák az utcát valami csőcsere végett, akkor garantáltan lezárják a teret is, hogy ott adakozzunk a kórháznak, és az egész úgymond minket képviselő, túlfizetett, lusta bagázs tojik mindeközben a fejünkre.

***

4-5 évvel ezelőtt volt két tervezet a Dob utca átmenő jellegének megszüntetésére. A kettő az egymással szembe fordított egyirányúság megoldásában különbözött. Azután eltűnt a terv a BKK – mint a forgalomszabályzásért felelős – és az önkormányzat vezetése között. (Gergely József)

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.