március 17, 2017

Bejöhet az irányváltás

Botka László színre lépése, és programhirdetése nem volt elhamarkodott, így van ideje befutni a választási rajtvonalig tartó felkészülési kört – mondta lapunknak a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Tóth Csaba a szocialisták tegnap indított országos politikai kampányát értékelve arról beszélt: a Botka által szabott, Molnár Gyula pártelnök által fölkarolt baloldali fordulat meghozhatja a sikert. Az MSZP
Read More

Bárkit lehallgathatna a Fidesz

Ha a tervezett formában hatályba lép az Igazságügyi Minisztérium több törvényt is módosító javaslatcsomagja, akkor már a bűncselekmény elkövetésének legkisebb gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy valakit lehallgassanak, hogy titkos megfigyelés célpontjává váljon, vagy hogy tudta nélkül felbontsák és elolvassák a leveleit, távollétében átkutassák a lakását, kocsiját – írta a Magyar Nemzet. A Párbeszéd Magyarországért úgy kommentálta
Read More