Kopaszok, gyanú felett

Tetszenek még emlékezni Erdősiné nénire meg az ő tagbaszakadt, ámde egytől egyig kopasz barátaira még tavaly februárból? Meg arra, hogy a kedves, őszhajú magánszemély néni ismeretlen kísérői a választási iroda előterében feltorlódva megakadályozták Nyakó Istvánt a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kérdésének leadásában? Igen? Akkor jó. Merthogy így Nyakó négy másodperccel lemaradt a 900 kilónyi kigyúrt, nem eftécés, nem verőlegényes kopasz személyekkel megtámogatott néni mögött.

Vidám verőlegények a Nemzeti Választási Irodánál 2016 februárjában

Van ilyen. Nálunk. De itt nem ért véget a történet: ezt követően ugyanis a Kúria kimondta: a rendészkedő ruhásszekrények jogellenes magatartást tanúsítottak. Pont. A rendőrség a választás rendje elleni bűncselekmény ügyében el is kezdett vizsgálódni, majd tavaly augusztusban megszüntette az eljárást. Mert bármit is mond a legmagasabb bírói fórum (?!), szerintük a kopaszok mégsem jogellenesen tartották vissza Nyakót – aki ezt követően pótmagánváddal élt. Ennek során derült ki (a politikus ügyvédje megnézhette a nyomozati iratokat), hogy a rendőrök, mint egyének, valójában becsületes, alapos munkát végeztek. Felderítették az esetet, megállapították a kopaszok kilétét, feltérképezték kapcsolataikat. Eközben az is kiderült, hogy – valami fura véletlen folytán – valamennyien büntetett előéletűek. A vizsgálatba a titkosszolgálat is besegített, az Alkotmányvédelmi Hivatal jelentésében a 24.hu forrásai szerint az a kulcsmondat is szerepel a tíz személy listája mellett, hogy ők „akadályozták Nyakó Istvánt”.

Aztán az ügyük nem jutott el még a gyanúsításokig sem: a hatóságok szerint a kigyúrt, kopasz állampolgárok mégsem jogellenesen zavarták az ellenzék politikusát, a rendőrség – mint szervezet – leállította az eljárást. Lényegében a rendőrség hozott egy ítéletet a bíróság ellen. Lássuk be, ez azért elég érdekesen hangzik, főleg úgy, hogy ez a nyomozás egyáltalán nem ment olyan villámgyorsan, mint például Gulyás Márton civil aktivista elítélése.

A kopasztorlódást követő napon ugyanis Gulyás tiltakozásképpen leszerelte az NVI és a Nemzeti Választási Bizottság tábláit az épületről. Őt rekord gyorsasággal ítélte el a bíróság elsőfokon, az ítélet kimondta: a polgári engedetlenségre hivatkozó aktivista garázdaság vétségében bűnös. Egy évre próbára bocsátották, a cselekmény elkövetéséhez használt csavarhúzót és ácskalapácsot meg lefoglalták. Ja, és a 41 800 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték. Gulyás három nappal ezelőtt immár jogerős ítéletről számolt be mikroblogján: „másodfokon is elítéltek, jogerősen is közveszélyes garázda lettem.”

Ez így együtt azért elég sokat elmond az ország mai állapotáról.

Payns

***

Meg ez is: “Tegyük fel, hogy Horváth András valóban törvénysértő módon kezelte az adatokat. Ebben az esetben valószínűleg minden jogállamban gyanúsítottként kellene kihallgatni. A vádalkut most ne is említsük, de azt feltétlenül, hogy mi telt 3 évbe? Mire vártak eddig a független magyar hatóságok? Mi az, ami három nap helyett három évet vett igénybe? Miért pont most, Colleen Bell távozása közben bátorodott fel ennyire az Orbán-Pintér-Polt-féle polip? Emlékszünk még a kitiltási botrányra? És a Bunge étolajgyártóhoz kötődő vesztegetési ügyre? És arra, hogy Polt Péter trágyaelhárító és korrupció elsikáló művész éppen akkor állította le a nyomozást, amikor a szálak fideszes körökhöz vezettek? Amikor az egyik tanú azt állította, hogy Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató korábbi elnökének elhagyta a száját, hogy el tudná intézni az étolaj áfájának csökkentését, ha egy megadott alapítvány számlájára 2 milliárd forintot átutalna a magyar piac vezető gyártója, az amerikai tulajdonú Bunge. És ha nem emlékszünk, akkor sem kezd összeállni a kép? Hogy miért most kapták elő azt az embert, aki beletenyerelt a sötét, bűzös ügyletekbe?” (Ha jót akartok magatoknak, kussoltok! Világos? – Kolozsvári Szalonna)

(Forrás: A mi Erzsébetvárosunk blog)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.