“Hagyjuk a számokat, Zolikám!”

Öt éves Hoffmann Rózsa jövőellenes műve – Az Orbán-kormány alapjaiban változtatta meg a magyar közoktatást, miközben a reformtömeg szinte semmilyen eredményt nem tud felmutatni – hacsak a legutóbbi PISA-mérés katasztrofális mutatóit nem tekintjük annak. Az oktatási tárca hibát hibára halmoz, majd ezeket próbálja korrigálni, és e javítgatásokat sikerként eladni.

2011. december 19-én, a köznevelésinek átkeresztelt új közoktatási törvény parlamenti végszavazásának estéjén néhány tucat demonstráló fagyoskodott a Kossuth téren. Az akkori tiltakozások élharcosa, a Hálózat a tanszabadságért (HAT) szervezésében megtartott akción a felszólalók sokadszor hívták fel a figyelmet arra, hogy a szavazásra bocsátott törvénnyel

a magyar köznevelés rendszere egy XIX. századi nevelési koncepcióra építve, a diktatúrák világát idéző szabályozási környezetben, egy meghaladott tartalmi követelményrendszer alapján brutálisan szelektív iskolarendszert szinte minden elemében centralizált-uniformizált óvodai-iskolai gyakorlatot fog eredményezni.

© MTI / Szigetváry Zsolt

A maroknyi tiltakozó elkeseredett figyelmeztetései mellé – néhány iskola tantestülete, illetve néhány száz tanár kivételével – nem álltak be pedagógusok, szülők tömegei. Sőt, a tanárok tulajdonképpen bizakodással néztek a jövőbe, azt várták, végre megszabadulnak az “elmúlt nyolc év” olyan „Magyar Bálint-féle” szabályaitól, mint a buktatás lehetőségének eltörlése, a szöveges értékelés bevezetése, a kompetenciaalapú tanítás, és főleg az integrált nevelés. (Ezek az intézkedések önmagukban kifejezetten előremutatónak számítottak volna, de kötelező módon, sokszor a feltételek megléte nélkül mindenkire ráeresztve rendkívül népszerűtlenek voltak.)

2010 előtt is ramaty állapotban

Az iskolarendszer finanszírozása 2008-tól drasztikusan csökkent, sok település nem bírta fenntartani a kisiskoláit, óriási különbségek mutatkoztak az egyes intézmények között. (A kormánypropaganda az iskolaállamosítás fő érveként sokszor azt hozza fel, hogy a fenntartás miatt adósodtak el az akkor már gyakorlatilag mindenütt fideszes (!) önkormányzatok, noha később kiderült, erre Orbán Viktor biztatta őket, mondván, kormányra kerülése után majd konszolidálja a költségvetéseiket.)

A pedagógusok – a 2002-es, az állami költségvetést súlyosan leterhelő, teljesen értelmetlenül mindenkinek juttatott 50 százalékos béremelésük ellenére is – alulfizetettek voltak. Az akkori alaptanterv rugalmasan szabályozta a tananyagot, számítva a tanárok autonómiájára, kreativitására – más kérdés, hogy ezzel nem nagyon éltek: a legtöbb helyen egy kidolgozott kerettanterv (és főleg a tankönyvek) alapján folyt a jól megszokott (leginkább frontális) oktatás.

A PISA-vizsgálatokon akkor még a nemzetközi átlag körül teljesítettek a diákok (szövegértésből 2009-ben javultak is a teljesítmények, ezek aztán 2012-re visszaesetek). Az oktatási rendszer továbbra sem csökkentette a szociális hátrányokat, az ezt vizsgáló listákon rendre sereghajtók voltunk.

Az oktatáskutatók már akkor is erősen kongatták a vészharangot, Csapó Benő egy MTA-s konferencián 2009-ben egyenesen arról beszélt, hogy „veszélyben a nemzet”, ha nem változtatunk az oktatáspolitikán.

A hiperaktív ellenreformer

Bár a Fidesz sem a kampányban, sem a kormányprogramban nem ejtett szót az oktatásról, és a kormány megalakulásakor is úgy tűnt, nem tartja fontos kérdésnek a területet, mégis alaposan felforgatta a magyar iskolarendszert. (Itt most csak a közoktatásról emlékezünk meg, de ne feledjük, a szakoktatást és a felsőoktatást is alaposan átszabták.) Forrásaink szerint magát Orbánt is meglepte, milyen hiperaktivitással kezd bele az átalakításokba a KDNP-s államtitkár.

Hoffmann Rózsa első intézkedéseivel eltörölte a buktatás tilalmát és a szöveges értékelést. Életpályamodellt, béremelést (!) ígért a pedagógusoknak, a nevelés előtérbe helyezéséről beszélt (épp csak az ideológiai szót nem tette hozzá), pontosan leírt tartalmakkal, mindenkire kötelező Nemzeti alaptantervet (Nat) („Olyan nem fordulhat elő, hogy egy iskola nem tanítja a János vitézt”), továbbá egy stabil, kiszámítható új oktatási törvényt. A diákoknak több tanulást, nagyobb erőfeszítést, a tanárok több munkát, amit szerinte ők örömmel fognak elvégezni.

Titokban és meg nem nevezett – mint később kiderült, elsősorban a katolikus iskolák köréből kikerült – szakértőkkel folyt az új törvény koncepciójának kidolgozása. Ebbe nemhogy a szakmai szervezeteket, szakszervezeteket, ismert oktatási szakértőket nem vonták be, de még a fideszes oktatáspolitikusok véleményét sem hallgatták meg. A valódi viták, konzultációk kerülése a továbbiakban is látványos volt, amit baráti tagokból álló áltestületek felállításával, zárt, csak meghívott vendégeknek szóló álkonzultációk megszervezésével próbálták palástolni.

Pedig, mint láttuk, szükség lett volna érdemi változtatásokra. És lett is volna mire támaszkodni. A 2000-es évek végén több olyan szakmai anyag is elkészült (Szárny és teher, Zöld könyv stb.), amelyre építhetett volna egy kétharmados többség, és amelyek alapján valóban végrehajthattak volna egy hatékony oktatási reformot. Úgy tudjuk, létezett egy az iskolák finanszírozásának az angol modellből adaptált változatáról szóló dokumentum is, amely egy viszonylag olcsó és hatékony rendszert írt le. (Ennek lényege, hogy a rossz minőségű iskolák finanszírozását kemény elvárásokhoz kötik, a jól működőknél pedig támogatják a szakmai autonómiát.)

Pokorni Zoltán, a Fidesz elismert oktatáspolitikusa is folyamatosan bombázta a készülő ellenreformot, emiatt a KDNP-s államtitkár példátlan módon pártbéli etikai bizottsági vizsgálatot is követelt az akkori oktatási bizottsági elnök, korábbi szakminiszter ellen. Azt végül visszavonta ugyan, de a Hoffman-Pokorni harcot megnyerte. Na, nem saját erejéből.

© MTI / Földi Imre

Háttérvizsgálatok: ha az volt bennük, hogy rossz, akkor nem is voltak

Egyre inkább látszott, hasztalan érvelni a készülő jogszabályok ellen. Miután a miniszterelnök is beszállt a vitákba, kiderült, nem szakmai, hanem politikai alapon dőlnek el a kérdések. Orbán Viktor és hű tanácsadója, Parragh László iparkamarai elnök elképzelései érvényesültek, ehhez Hoffmann Rózsa leginkább csak asszisztált. Emlékezetes volt, amikor egy Fidesz-frakcióülésen Pokorni Zoltán adatokra, kutatásokra hivatkozva bírálta a Hoffmann-terveket, Orbán így intette le:

„Hagyjuk a számokat Zolikám, én máshogy látom a világot”.

És valóban hagyták a számokat. A törvénytervezethez a kormány háttérintézménye által készített tanulmányt, ami az intézkedések várható katasztrofális hatását mutatta be, egyszerűen letagadták. (Ez gyorsan kiderült, de semmi következménye nem lett.) Ehelyett álkonzultációs túrára indultak az országban, ahol a kiválogatott szimpatizáns pedagógusok tapsa mellett ismertették az elképzeléseket. Kérdezni nem lehetett, csak előre megírt formában, a sajtót pedig kizárták ezekről.

A háttértanulmányokkal később sem volt szerencséje Hoffmannak. Készült például egy ilyen a mindennapos testnevelésről, amiben az ombudsman írta le, mennyire nincsenek meg a feltételek ennek bevezetéséhez. De készült a Nemzeti alaptanterv fogadtatásához is, ez meg annyira dilettáns volt, hogy bár állandóan hivatkoztak rá, megpróbálták eltitkolni magát a tanulmányt.

Mint ahogy nem hallgatott az oktatási reformgőzhenger azokra a kritikákra sem, hogy a 2013-ban életbe lépett Nemzeti alaptanterv túlzsúfolt: nemhogy az átlagos felkészültségű vagy a kevésbé jó tanulóknak okozna gondot az abban leírtak megtanulása, de még az elitiskolák számára is. Azaz nem egy nemzeti minimum követelményt ír le, hanem egy elit számára is alig befogadható ismerettengert. Ennek elsajátításához olyan tempót kénytelen diktálni a tanár, amely minden más – differenciálás, készségek elmélyítése, kompetenciafejlesztés, netán projektmunka vagy kiselőadások megtartása – elől elveszi az időt.

Bár sokan az irodalmi kvalitásai, illetve világnézete, közéleti tevékenysége miatt vitatott Wass Albert vagy Nyirő József bekerülésére emlékeznek a Nat-vitákkal kapcsolatban, az igazi probléma a túlzsúfoltság mellett inkább a 21. századi tudások (digitális írástudás, gazdasági ismeretek stb.) fájó hiánya.

Államosítás az utolsó pillanatban

Emlékezetes, hogy az öt éve elfogadott törvényhez az utolsó pillanatokban is rengeteg módosító indítvány érkezett (ezek fele kormánypárti oldalról), köztük olyan alapvető változtatások is, mint az iskolai fenntartóváltásra vonatkozó passzusok. Ebben írták le, hogy az állam elvonja az intézmények fenntartását az önkormányzatoktól, ám (akkor még) a működést a nagyobb településeknél otthagyta.

Az államosítással kapcsolatban is nagyon sokan tiltakoztak, és felhívták a figyelmet ennek várható következményeire. Természetesen hasztalanul. A kormány arra hivatkozott, hogy ezzel kiegyenlíti az iskolák közötti különbségeket, illetve arra, hogy a számos kistelepülés eladósodott az iskolái miatt (mint láttuk, ezt a problémát saját maga gerjesztette).

Ezért felállította a Kliket (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ), amely eleve drasztikusan alultervezett költségvetéssel indult, az évek során állandóan konszolidálni kellett, végül most arról beszélnek nagy büszkén, hogy sikerült lenullázni a felhalmozott adósságát.

A kettős iskolafenntartásból lett is számos, a tragikomikumi helyzeteket idéző sztori a „ki veszi a krétát?”, „ki parancsol a takarítónak?”, „ki fizeti a fénymásolópapírt és a WC-papírt?” stb. témakörökben. Ennél már csak ott volt nagyobb probléma, ahol az állam volt a fenntartó és a működtető is: Tarnazsadányban szó szerint a szar folyt az iskolában, Gyöngyöstarjánban például a fűtési számlák miatt kellett iskolát bezárni.

Nemrég megszületett a megoldás: mivel nem működik a kettős fenntartás, átveszi az állam az iskolák működtetését is mindenütt. Tehát csináltak egy (amúgy előre látható problémát), amelyet most „megoldanak”.

Ez a megoldóképlet tűnik fel állandóan a ma öt éve jelképesen és konkrétan is elindult oktatáspolitikában. Sorolhatnánk a különböző, szinte mindig balul elsült intézkedéseket a tankönyvpiac és tankönyvellátás államosításáig (eredmény: bakikkal teli tankönyvek ráerőltetése a rendszerre, miközben számos bizonyítottan jó minőségű kiadvány megfojtottak, illetve egy jól működő tankönyvellátási rendszer helyett tankönyv-kiszállítási káosz), az erkölcstan/hittan bevezetéséig (eredmény: a felekezeti hittanórákról elmaradnak a gyerekek, illetve mindenkinek plusz egy tanóra), a mindennapos testnevelésig (eredmény: a folyosókon, lépcsőkön ugráló gyerekek és mindenkinek plusz tanórák). A pedagógus életpályában való előrelépéshez portfóliókészítést írtak elő visszamenőleg (eredmény: hihetetlen mennyiségű új adminisztrációs teher), önértékelési csoportok felállítását várták el az iskolákban (eredmény: bizalomhiány növekedése a kollégákkal szemben). És sorolhatnánk.

Öt évvel a nagy ívű törvény után nagyjából arról szól az oktatáspolitika, hogy saját hibáit korrigálja, és ezt mindig sikerként állítja be. A kialakított mamutszervezett, a Klik felhalmozott adósságállományát konszolidálják (siker!), sok kis Klikké alakítják az iskolafenntartót, hogy a döntések közelebb kerüljenek az iskolákhoz (siker!). A túlzsúfolt Natot felülvizsgálják, és csökkentik a tananyagot (siker!), talán a minden napos testnevelést is átgondolják (siker!). A pedagógusok életpályamodelljében megígért fizetésemelést nem fizették ki ugyan a beígért módon, de öt év alatt igen (siker!), továbbá adminisztrációcsökkentésen gondolkodnak (siker!). Az igazgatóktól elvont jogosítványok egy részét visszaadják (siker!), sőt még kapnak egy kis pénzt is az intézményvezetők, hogy ha betörik az ablak, hívhassanak üvegest (siker!). És így tovább.

Ezektől a sikerekből azonban nem lesz jobb a magyar iskola.

Három év múlva prognosztizálható az újabb csúfos PISA-kudarc.

Hacsak nem lépünk ki a nemzetközi vizsgálatból, ahogy a korrupcióellenes együttműködésből.

Túltoltuk

A törvény öt éves évfordulóján elmondhatjuk, hogy az iskolák közötti különbségek nem csökkentek, de az iskolák finanszírozása katasztrofális, a tanulási eredmények romlottak (a gyenge teljesítményű gyerekek még többen lettek, miközben a legjobbak száma is csökkent), a gyerekek terhelése nőtt, a központosítással kezelhetetlenné vált az iskolairányítás. A túlterhelt tanárok adminisztrációs terhei tovább nőttek. A túlzsúfolt tananyag miatt nem jut idő a készségek megszilárdítására, az egyéni tanulói utakra, a differenciálásra, a kooperatív tanulásra.

Miközben János vitéz már a tantervben van, a netes tartalom szűréséről, a mobileszközök tanulási felhasználásáról nincs szó az iskolákban. A magyar oktatás nem veszi tudomásul, hogy ma már a gyerekek az ismereteik döntő részét nem az iskolában szerzik, hanem a neten, ezért az iskola és a tanárok szerepe alapvetően meg kell hogy változzon. Ez utóbbi nem csak az oktatásvezetésnek róható fel, de annak lenne feladata ösztönözni az iskolákat arra, hogy erre az új kihívásra választ keressenek, ahelyett, hogy a szakmai autonómia megvonásával ellehetetlenítsék az innovatív kísérleteket.

Elkúrták ők is

Hat év alatt nem mondták ki az oktatásvezetők, hogy bocsánat, elkúrtuk tévedtünk valamiben. Balog Zoltán annyit mondott, hogy az államosítás során kicsit túltolták a biciklit, de ez óhatatlanul együtt jár a rendszer-átalakításokkal. Az oktatásvezetés – Hoffmanntól, Czunyinén át Palkovicsig – közben olyan bizalmi deficittel küzd, ami már eleve megkérdőjelezi még jó szándékú és előremutató lépéseit is.

Mert volna értelme a pedagógus életpályamodellnek, az iskolák szakmai kontrolljának, de még a mindennapos testnevelésnek stb. is, ha azt nem voluntarista módon, a hibákat letagadva, az érintett szervezetekkel, a kutatókkal egyeztetve, a lehetőségekre figyelve vezetnék be. Lehetőleg előbb kicsiben, pilot programként kipróbálva, aztán, ha lehet, kibővítve a kört.

Szerző: Balla István

(Forrás: HVG)

Több fényt!
A Tanítanék  mozgalom az ötéves évforduló alkalmából december 19-én 18 órára megint a Kossuth térre hirdetett meg tiltakozást. Gyertyát gyújtanak az oktatási rendszerért, gyermekeink jövőjéért. Sőt, a rendezvény előtt egész napra Országos Civil Közoktatás napot hirdettek meg, amelyhez az ország bármely pontján csatlakozhatnak a támogatók. (Részletek itt.)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.