Mostantól minden másképp volt

Irigylem azokat az embereket, akik a rendszerváltozás után születtek. Akiket nem terhelnek a múlt bűnei, akiknek soha életükben nem kellett egyetlen kompromisszumot sem megkötniük. Tisztakezűek és ártatlanok ők, mint a ma született bárányok. Félreértések elkerülése végett: nem a fiatalokra gondolok. Hanem azokra a hatvanasokra, hetvenesekre, akiknek meglehetősen szelektív a memóriájuk. Akik a rendszerváltozás óta úgy emlékeznek korábbi énjükre, hogy ők már akkor is…

Azokra gondolok, akik most úgy gondolnak akkori önmagukra, hogy valójában csak 1990 után születtek. Ők imádkozták ki a rendszerváltozást, miattuk dőltek le a falak, nyíltak meg a határok. Léteztek már korábban is, de élni csak 1989 után kezdtek. Kádárék alatt nem vettek levegőt, nem volt anyagcseréjük. Nem utaztak a villamoson, nem vezettek autót, nem is volt erre szükségük, mert nem jártak sehová.
Nem gyűlöltek, nem szerettek.

Úgy volt ez az ország 1989-ben, mint 1945 után: akkor a partizánok kerültek elő valahonnan, s hirtelen kiderült, hogy a háború előtt és alatt tulajdonképpen tízmillió magyar ember harcolt a fasizmus ellen, és várta tárt karokkal a felszabadító Vörös Hadsereget.

Kis ország vagyunk, földszintes hőseink vannak. A kilencvenes évek elején visszaemlékezések tucatjait lehetett olvasni arról, ki hogyan vészelte át az elviselhetetlen negyven évet. Lemerültünk, és kibekkeltük őket, mondta a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke. Egy nagyon titokban elnyomott és észrevétlenül félreállított sajtómunkás pedig arról számolt be, hogy az üzemi étkezdében rendszeresen elfoglalta a vállalati párttitkár helyét, az pedig nagy mérgesen kénytelen volt másik széket keresni magának.
Kis országnak kis hőstett dukál.

Egy másik hős, a foglalkozására már nem emlékszem, egyszer Dombóvár felé utazott, amikor felszállt a vonatra két szovjet katona.
– Ez a vonat megy Pápára? – kérdezték oroszul a szovjet katonák.
– Da – válaszolta halált megvető bátorsággal a magyar versenyző.
Közben meg nem odament a vonat, hanem éppen az ellenkező irányba. Fifikás nép a magyar, nem lehet vele kukoricázni. Vége is lett a Varsói Szerződésnek hamar. Kis ellenállásokból áll össze a nagy egész.

Biztosak lehetünk abban, hogyha majd elmúlik ez a rémálom, akkor a mostani rendszer kiszolgálói is találnak majd a „munkásságukban” olyan mondatokat, vagy inkább félmondatokat, amelyekkel azt igyekszenek igazolni, hogy ők belülről bomlasztottak. És elmagyarázzák, hogyha nem ők szolgálják ki ezt a rendszert, akkor helyettük kiszolgálja más. Úgyhogy mi, többiek, jobban jártunk, amiért ők szolgálták ki ezt a mostani rendszert, mert mások, akik náluk barbárabbak, még aljasabb módon tették volna ugyanezt.

Szerző: Földes Péter
Forrás: Huppa

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.