november 9, 2016

Több forrás kell az egészségügyre

Az MSZP szerint azonnal meg kell emelni a fekvőbeteg-ellátás alapdíját és rendezni kell a kórházak jelenleg 90 milliárd forintos adósságát, emellett növelni kell az egészségügyre évente fordított forrásokat. Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: harminc százalékkal, a jelenlegi 180 ezer forintról 234 ezer forintra kell emelni az alapdíjat. Ne a
Read More

|
Az elitellenesség termőtalaja

Az ember természetesen tiszteletben tartja az amerikai választók többségének döntését, hiszen demokrata. De éppen azért, mert demokrata, muszáj gondolkodnia azon, mi okozza a demokrácia veszélyeztetettségét. A Brexit után itt a második súlyos bizonyíték, hogy a világ és a közhangulat drámaian változik. Ma az Egyesült Államokban nem egyszerűen Trump, nem is a republikánusok, hanem az elitellenesség
Read More

|
Ma szépen sütött a nap

Jóestét, jó estét! Ma meglepőn szép, ragyogó napsütéses napunk volt, pedig lassan a november közepe felé ballagunk. Ennyit a jó hírekről. Tegnap este még megnéztem a Bulibárót – ja, a Rogán nevezetűt – Kálmán Olga Egyenes beszédében (fel is b@szta az agyam rendesen, de erről majd később, ha lesz később, aki azonban akarja látni, illetve hallani
Read More