Nem tesznek meg mindent

Pharaon-ügy: a magyar hatóságok nem tesznek meg mindent – A bőnyi rendőrgyilkossággal, a Pharaon-üggyel és a Soros Alapítvánnyal is foglakozott a parlament nemzetbiztonsági bizottsága hétfői zárt ülésén – közölte az ülést követő budapesti sajtótájékoztatón Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.

A Pharaon-ügyről úgy fogalmazott: tovább tart a ködösítés, és a magyar hatóságok sem tesznek meg mindent az ügy megoldása érdekében. Kifejtette: a magyar kormány nem védekezhet azzal, hogy a szaúdi üzletember a vízumfeltételeknek megfelelt, hiszen azóta sokkal több információ áll rendelkezésre. Ezért elfogadhatatlan az a magyarázat, hogy Ghaith Pharaon a belföldi jogszabályoknak megfelelően végzi a tevékenységét – tette hozzá az MSZP-s politikus.

Emlékeztetett arra, hogy az FBI és az Interpol 1991 óta körözi az üzletembert, mégsem tudja soha senki őrizetbe venni, vagyis az ügyben valamilyen rejtélynek kell lennie.

Molnár Zsolt a bőnyi rendőrgyilkosságról azt mondta: a haláleset személyes véleménye szerint szakmai hiba miatt következett be. Ennek nem szabad előfordulnia még egyszer, hiszen egy rendőrtiszt életébe került az akció. Hozzátette, hogy a Nemzeti Nyomozó irodánál vizsgálat folyik az ügyben; személyesen azt gondolja, a Bőnyön történteknek következménye kell hogy legyen.

Ugyan a későbbi elkövető elfogására nem készültek, ám tudatában lehettek, hogy akár lőfegyver is lehet a birtokában, ezért tisztázni kell azt is, milyen információkkal rendelkeztek a hatóságok – mondta.

Ennek kapcsán hangsúlyozta: már korábban is jelezte, hogy a terrorizmussal kapcsolatos információk nagyon széttagoltak a különböző titkosszolgálatoknál, ezek szintetizálásában komoly szerepe lehet a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Ellenőrző Központnak.

Annyit tud elmondani – folytatta -, hogy volt kapcsolat a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) – ennek vezetője volt a rendőrgyilkosság elkövetője – és az orosz titkosszolgálat között, sőt az MNA kereste a kapcsolatot az orosz titkosszolgálattal. Azt is megállapították, hogy az MNA és parlamenti pártok között nem volt intézményes kapcsolat. Sokkal inkább a hidfo.ru hírportál lehetett érdekes politikusoknak – fogalmazott.

Végül cáfolta, hogy a magyar titkosszolgálatok “a Soros Alapítványra dolgoztak volna”.
A magyar hatóságoknak nem dolga a civil szervezetek megfigyelése – mondta a bizottsági elnök.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.