Gyermekellenes a kormány

Az MSZP-frakció törvénymódosítást nyújt be az Országgyűlésnek a tankötelezettség korhatárának 16-ról 18 évre emelése érdekében – közölte az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Kunhalmi Ágnes szerint “zéró toleranciát” kell hirdetni a funkcionális analfabetizmus ellen is.

A politikus elmondta, ha nem emelik fel a tankötelezettség korhatárát, akkor a halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy rossz családi körülmények közé született gyerekek a közmunka, rosszabb esetben a bűnügyek világában kötnek ki. Nincs az a felnőttképzés, továbbképzés, ami pótolni tudná ezeket a kieső éveket – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy 2011 óta mintegy 40 ezer gyerek esett ki a tankötelezettség korhatárának megváltozása miatt az oktatási rendszerből.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy a magyar lakosság egynegyede funkcionálisan analfabéta. Szerinte ezen az általános iskolai rendszer megerősítésével lehetne változtatni. Időt kellene hagyni alsó tagozaton a gyerekeknek az olvasás-írás elsajátítására – mondta.

Szorgalmazta azt, hogy lazítsanak a Nemzeti alaptanterven, hogy tehermentesítsék a diákokat és a pedagógusokat, és hogy szüntessék meg az egyen tankönyveket. Szólt arról, hogy a kormány honlapján olvasható törvénytervezet felemelné a közmunkában való részvétel korhatárát 16-ról 18 évre. Hozzátette: nem lett volna szabad, hogy 16 évben meghatározni a korhatárt. A tankötelezettségi korhatár leszállítása az oka annak, hogy ma ezrével kötnek ki a gyerekek a közmunka világában – mondta.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.