Magyarország sorban áll

Ételt osztanak a krisnások a budapesti Blaha Lujza téren október 16-án, az Élelmezés Világnapján. Évek óta osztanak meleg ételt, ünnepekkor és gyakran hétköznapokon is. Hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán, kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát. Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csak idő kérdése, hogy az ételosztás belekerüljön a hozzánk érkező külföldi turisták bédekkereibe. Szegénység van ma Magyarországon, nyomorúság. Politikailag inkorrektül ezt így mondják: rászorultság.

Az MTI nem szokott beszámolni arról, hogy hosszú sorokban állnak az ételre váró emberek. Részükről se kép, se hang. Bizonyára nem akarnak ünneprontók lenni, de az sem kizárt, hogy szakmai szempontok vezérlik őket: számukra nem hír, hogy Magyarország szegény.

Talán mert Harrach Péter (KDNP) is azt nyilatkozta néhány hónappal ezelőtt, hogy sok gyerek azért megy el reggel éhgyomorral az iskolába, mert náluk életforma, hogy nem reggeliznek. Nyilván jó helyről tudja ezt a kereszténydemokraták nagyágyúja, a környezetében bizonyára sok nem-reggeliző gyerekkel találkozik. Ők mondhatták neki, hogy úri passzió náluk a rosszul táplálkozás. Nem azért nem esznek, mert nincs mit, hanem mert vigyáznak a vonalaikra.

Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere legubb húsvétkor vuóisszautasította a kirsnások ajánlatát, hogy ételt osztanának a városában. Miskolcon nincs erre szükség, mondta, menjenek oda, ahol igény van az ilyesmire.

Magyarországon ma már nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája. Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik. Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.

Sokféle ember áll a Blaha Lujza téri sorban: régóta reménytelenek, és olyanok is, akik csak mostanában lettek azok. Nem csak a végleg leszakadtak, de olyanok is, akik még valamennyire tartják magukat. Akik még bíznak benne, hogy talán van számukra visszaút. Viseltes, de tiszta ruha van rajtuk, és a gyerekeiken. Erre futotta, vasárnapi ebédre, vacsorára már nem.

Ezt nem akarja látni a hivatalos Magyarország, mert nem illik az általuk festett képbe. A gyereknek vásárolt 70 milliós budai lakásból belezavar a panorámába a Blaha Lujza téri sor, és a Dunakeszin, a miniszter szüleinek megfeszített munkájából összespórolt 167 millió forintos kulipintyó is fényévnyi távolságra van az ételre váró emberektől. A helikopterrel vidéki laziba utazó Rogánt, a szeretőjét és annak családjáról bőkezűen gondoskodó Matolcsyt is bizonyára mélységesen irrtálják az ilyen képek.

A vak is látja, hogy Magyarország jobban teljesít. Aki mást mond, magára vessen, amiért a saját szemének hisz, és nem annak, amit mondanak neki. Tessék tudomásul venni: az, hogy emberek ezrei tömött sorokban ételre várnak, csupán egy kedves népszokás, nemzeti magyar hungarikum.

Ne bámészkodjanak emberek, nincs itt semmi látnivaló!

(Ez az írás az egy héttel ezelőtt bezárt Népszabadság internetes oldalán jelent volna meg.)

Szerző: Földes Péter
Forrás: Huppa

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.