szeptember 2016

Ennyit költenek a kvótakampányra

A kormány idén több mint 11,3 milliárd forintot fordít a népszavazási kampányra, ez majdnem négyszer több, mint amennyit 2014-ben a Fidesz országgyűlési választási kampányára költött. Harangozó Tamás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiadott adatokra hivatkozva azt mondta, a népszavazás teljes kiadása – a megszervezésével együtt – így már 16-17 milliárd forint is lehet,
Read More

|
Jól megmutattuk nekik

A népszavazat-számlálós (fekete fehér, igen nem, érvényes, érvénytelen), nagy rohangálást kiváltó poszt után evezzünk egy kissé nyugodtabb vizekre. Persze, csak ha nyugodtabb víznek minősül az, hogy az épp Budapesten tartózkodó és nyilatkozó brit konzervatív filozófus, Sir Roger Scruton állítása szerint az angoloknak elegük lett a kelet- és közép-európaiakból. Azokból, akik odamennek, és elveszik az angolok
Read More

|
Klauzál utcai reggel

A múlt hét közepén egyik reggel a Kéthly Anna téren volt dolgom, így aztán olyan 9 óra tájékán végigbattyogtunk a Klauzál utca Dohány és Wesselényi közti szakaszán. Nos, nem volt egy szívderítő séta. Az utcának ez a rövid, elvileg nyugisabb szakasza végig tele volt szeméttel, ilyen-olyan foltokkal, eldobált üres üvegekkel, poharakkal. Készítettünk pár képet, melyek
Read More

|
A miniszterelnök igazi keresztapa

Na, nem (csak) úgy, mint a maffiafőnökök, hanem családiasabb értelemben. Ő mindnyájunk keresztapja, már mindenkit elkeresztelt valahogy. Berakott egy fiókba, azt gondosan felcímkézte, majd ránk zárta a fiókot, ne ugráljunk össze-vissza, ki és be. A megfakult vinyettákat azért időnként újraírja, ennyi változatosság neki is jár. A hívek hallgattak már a “polgár”, a “zember”, a “keményen
Read More

|
Egészen elképesztő

Orbán és népi zenekara: “Mindenki menjen el szavazni, mert csak így védhetjük meg a kormányt…Orbánt…vagyis az országot!” (K. Szalonna)   Annyira jó fejek! Eddig is baromira bírtuk a tök elfogulatlan Patyi Andrást meg a még elfogulatlanabb Pálffy Ilonát, de most feltették a koronát eddigi tevékenységükre. Pedig eddig sem volt semmi, amit műveltek. A mostani álnépszavazós
Read More