Fontos, hogy Európához tartozzunk

Az MSZP elnöke fontosnak nevezte, hogy Magyarország – ahogy az elmúlt 12 évben – Európához tartozzon. Ezért az MSZP arra buzdít mindenkit, hogy maradjon távol az október 2-i kvótareferendumtól – mondta Molnár Gyula vasárnap Győrben. A párt által szervezett 27. Őszirózsa fesztiválon Molnár Gyula azt mondta: azért kell távol maradni a voksolástól, mert azt a szavazatot nem lehet csak meghamisítani, amelyet le sem adtak.

Hangsúlyozta: “egy normális, nyugodt országban szeretnénk élni, ahol a boldogulásnál nem az számít, hogy ki milyen közel van a miniszterelnök rokonságához”, hanem az, hogy ki milyen jól ért a szakmájához. Ma tíz emberből hat változást szeretne Magyarországon, ezért a párt a következő másfél évben azon fog dolgozni, hogy a változás felé vezesse az embereket – fűzte hozzá.

Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese arról beszélt, hogy 2018-ra olyan szövetséget kell létrehozni, amely hiteles, és érvényesítheti az emberek többségének akaratát, hogy le lehessen váltani a jelenlegi kormányt. Úgy fogalmazott: meg kell állítani a Fidesz gyűlöletkeltő kampányát, és nem szabad engedni, hogy újra “óriás vassorompók legyenek a nyugati határon”.

Az MSZP legfontosabb feladata, hogy ezt megértessék az emberekkel, és így az érvénytelen népszavazás figyelmeztetés legyen majd Orbán Viktornak, hogy nem gyűlöletkeltéssel kell az emberek felé fordulni.

Pollreisz Balázs, a párt győri önkormányzati képviselője azt mondta, hogy a kormánynak a kereszténységről nem a szeretet jut eszébe, hanem a “keresztapa”, és a népszavazással az ország valós problémáiról terelik el a figyelmet. Példaként hozta fel az egészségügyet, a korrupciót, az oktatást és a munkabéreket.

Azt mondta: 2014-ben, a kampány időszakában a Győri Baloldalnak az volt a szlogenje, hogy “Mi győriek európaiak vagyunk”, és ez a szlogen évről évre aktuálisabb, mert az ország nyugati határa mentén az emberek tudják, hogy mekkorák a nyugat-európai bérek, milyen az élet Ausztriában. Hangsúlyozta: az érvénytelen népszavazással “egy lépéssel közelebb lehet kerülni Orbán Viktor leváltásához”.

A helyi politikus is arra buzdította az Őszirózsa fesztiválon összegyűlt mintegy 100-150 embert, hogy ne vegyenek részt a jövő vasárnapi népszavazáson.

Molnár Gyula kitért a szombat éjszakai budapesti robbanásra is. Úgy fogalmazott, hogy az eset után 16 órával sem lehet tudni, hogy az egy robbantás volt vagy egy baleset, és elvárja, hogy a kormány tájékoztassa az embereket a történtekről.

A politikus jobbulást kívánt a két megsérült rendőrnek.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.